Biobrikett

Szerszám-anyag

Biobrikett

Az ember ősidők óta használja tüzelésre, fűtésre a mostanában ismét felfedezett fahulladékot, a kórót, a szárított trágyát vagy a szalmát. Ma már persze a könnyebb felhasználás érdekében brikettálják, vagyis nagy nyomáson préselik a fafeldolgozás és mezőgazdaság melléktermékeit.

Nap mint nap hallhatjuk, hogy a Föld fosszilis energiahordozó-készletei rohamos csökkennek, hogy a légkörszennyezés milyen károkat okoz. Ennek ellenére az úgynevezett megújuló, környezetkímélő energiaforrások használata, így a biomassza előállítása és felhasználása is csak nagyon lassú ütemben nyer teret. Magyarországon a megújuló energiaforrások aránya az összes energiafelhasználásnak mindössze 3,6 %-a, ezen belül 84 % a fa felhasználása. Optimista becslés szerint a megújuló energiaforrások aránya 2010-re megduplázódik. Igaz, készül ma már szalmából, szőlővenyigéből, kukoricaszárból és napraforgómag héjából is biobrikett, de az egyik legelterjedtebb és legismertebb a fafeldolgozás melléktermékét, a fűrészport hasznosító biofabrikett, vagy a hasonló technológiával készülő pellet. (Ez utóbbiról októberi számunkban írtunk bemutatva a pellettüzelésű kandallókat.)

Mit tud a biofabrikett?

A tűzifa, szén, koksz és a szénbrikett helyettesítésére ajánlott környezetbarát energiahordozó alapanyaga általában bükk, tölgy és más keményfa forgácsa, aprítéka vagy fűrészpora. Kötőanyagként a fában megtalálható lignin szolgál, amely a gyártás során a nagy nyomás hatására megolvad és összetapasztja a szemcséket. Nedvességtartalma alacsony, 1-2 % körüli, ezért sokkal könnyebben, jobb hatásfokkal ég, mint a tűzifa. Fűtőértéke 18000 kJ, kicsit jobb, mint a barnaszéné (15000 kJ), míg az egyszerű tűzifa fűtőértéke 12000 kJ. A biofabrikett hamutartalma kicsi (1-2 %), hamuja környezetbarát, a szénsalakkal szemben természetes növényi tápanyag, ezért kiskertekben műtrágya helyettesítésére is kiszórható. A fában gyakorlatilag nincs kén, ezért füstje a környezetre káros kéndioxidot nem tartalmaz. Többféle méretben és formában készül, hogy a különböző tűzterű fűtőberendezések mindegyike számára megfelelő legyen. Három méretben készülnek a henger alakúak ? 5, 7 és 8 cm-es átmérővel, változó (7?31 cm-es) hosszúsággal, aminek nincs különösebb jelentősége, mert könnyen törhető ?, 15×7×10 cm-esek a tégla formájúak. A mérettől függően áruk mázsánként 3200-3600 forint között van, míg a különböző minőségű tűzifák mázsánkénti ára 1400?2200 körül mozog, a hasonló fűtőértékű barnaszenek pedig 2300 Ft/q árban kaphatók. A henger alakúakat 25 kg-os, míg a tégla formájúak 16 kg-os kiszerelésben kaphatók. (2005-ös árak)


Hogyan fűtsünk a biofabrikettel?

A biofabrikett nagy előnye, hogy a hagyományos szén-, koksz, fa és vegyes tüzelésű fűtőberendezésekben kazánban, kályhában, kandallóban vagy cserépkályhában egyaránt használható. Mi több, kellő gondosság mellett e hagyományos tüzelőanyagokkal keverhető is. A tűzifánál arra kell ügyelni, hogy csak teljesen száraz fával keverjük, míg a szén esetén a szénpor lassíthatja a biofabrikett begyulladását.
Egyébként ugyanúgy kell vele begyújtani, mint a szénnel vagy a tűzifával, apróra vágott fadarabokkal és papírral, de ha alágyújtóst használunk a jó minőségűek 15-20 percig égnek, akkor erre nincs szükség, ennyi idő alatt a biofabrikett begyullad. A begyújtást kis darabokkal kell kezdeni, akkor tegyük fokozatosan rá a többit, amikor már ég.
Kályhában, cserépkályhában, kandallóban a fához hasonló módon kell a biofabrikettet használni, de a tűztérbe egyszerre a fánál a megszokott mennyiség felét, egyharmadát kell betölteni ? ellenkező esetben a cserépkályha felmelegedése túl gyors lehet. A cserépkályha ajtaját, illetve levegőcsappantyúit csak a biofabrikett teljes elszenesedése után szabad minimumra lezárni, akkor, amikor a biofabrikettből képződött faszén alig látható kékes lánggal izzik.
Vegyes tüzelésű egyaknás kazánokban a legjobb tüzelési hatásfokot akkor érjük el, ha a tűzteret harmadáig, feléig töltjük meg. A biofabrikettet felül kell meggyújtani, és kezdetben felső levegőadással kell a természetes huzatot növelni. A levegőelállításhoz a huzatszabályozót úgy kell beállítani, hogy az égési levegő egy része mindig felül jusson a tűztérbe. Az alsó levegő mennyiségét a túl gyors égés elkerülése céljából csökkenteni kell, de teljesen elzárni soha nem szabad. A felső levegő-bevezetés akkor szüntethető meg, ha a biofabrikett a tűztérben teljesen átizzott, a fagázok képződése befejeződött. Egy töltés mintegy 4-8 óra alatt ég el.
Kétaknás vegyes tüzelésű kazánok égésterében a kisebb darabokra tördelt biofabrikettel történhet a begyújtás, és a kezdőtűz teljes égését elérve lehet a tüzelőanyag-aknát megtölteni. A tüzelőanyag-akna akkor ideális a biofabrikett eltüzeléséhez, ha lefelé táguló, fala pedig nem kátrányosodott.
Tárolásánál arra kell ügyelni, hogy a műanyag zsák ne sérüljön meg, és ne érje nedvesség a biofabrikettet.




hirdetés

EZT IS Ajánljuk
Szerszám-anyag
Kémény-információs szolgálat a Leier-nél
A szénmonoxid mérgezés egyre nagyobb veszélyt jelent. Felmérések szerint csak Budapesten 120 ezer embert fenyeget. A kéményeket évente szükséges ellenőrizni. A fűtési szezonok tapasztalatait évek óta begyűjti és elemzi Leier Hungária Kft. A cég szervíz szolgálatot indított.


Szerszám-anyag
Felújít, átalakít - energiát takarít meg
Szeretné csökkenteni energiaköltségeit, miközben otthona komfortfokozata, így értéke is emelkedik? Néhány korszerűsítési és felújítási tanácsot megfogadva, akár a felére csökkentheti fűtésszámláit. Minden lakástulajdonos élhet a felújítási lehetőségekkel.


Ötletek
Készülj a fűtési szezonra: öt hasznos megoldás őszre
Lassan beköszönt a hűvösebb időjárás. Egyelőre nem tudni, lesz-e még indián nyár, de már most érdemes felkészülni a közelgő fűtési szezonra. Inspirálódj kreatív olvasóink ötleteiből!


Ötletek
Így lehet összehasonlítani a fűtésre szánt klímákat
A klímaberendezések beszerzése alapos tervezést és körültekintést igényel, a laikusok számára ugyanakkor sok esetben nehézséget okozhat az eligazodás a piacon elérhető termékek között. Ebben segít ugyanakkor az energiacímke, amiből kiderül a hűtési és fűtési hatékonyság mellett a várható zajszint, és a várható teljes szezonális fogyasztás egyaránt. De szerepel rajta egy nagyon fontos adat is, amit sokan nem tudnak, de érdemes rá odafigyelni.




Szerszám-anyag

Kandalló építése


Gép- és anyagújdonságok

Élet a radiátoron túl










Fizessen elő a magazinra!

Havonta megjelenő lakásfelújítással, átalakítással, építkezéssel, kertrendezéssel valamint számos egyedi barkács- és javítási ötlettel, tanáccsal szolgáló színes magazin.





ötletmozaik.hu © 2024

minden jog fenntartva




Hírek csináld magad
Otthon-bútor Kert-balkon Szerszám-anyag Gyerkőc
Gép- és anyagújdonságok Ötletek Építési bajnokság