Elsőre duplán Superbrand a Mapei Kft.


Először kapott - a kimagasló márkaminőség és márkaépítésbe fektetett munkája elismeréseként - Superbrands 2017 díjat a Mapei Kft.

A két kategóriában (üzleti és fogyasztói) elnyert elismerésről független szakemberekből álló bizottság döntött szakmai szempontok és a fogyasztók körében végzett márkaismertségi és -kedveltségi kutatás alapján.
„Nagyon örülünk az elismerésnek, mert ez egy fontos mérföldkő, egy jelentős visszajelzés a piac részéről. Az értékét jól érzékelteti, hogy az elnyeréséhez 25 évnyi következetes cég- és márkaépítő munka kellett Magyarországon” – mondta Markovich Béla, a Mapei Kft. ügyvezetője.
Hozzátette: mindez azt jelenti, hogy az elmúlt negyed évszázad alatt félmillió tonna terméket gyártottunk, 85 ezer szakembernek adtuk át a tudásunkat, 1200 ügyféllel állunk kapcsolatban, mindezzel pedig sok-sok ezer épület létrejöttében segítettük az építőket és építtetőket.
A Superbrands program tizenkettedik, a Business Superbrands program pedig kilencedik alkalommal került kiosztásra. A jelölt márkák egy előszűrésen estek át, ahol megvizsgálták az online jelenlétüket, a márkaépítés gyakorlatát, figyelembe vették a márkákkal kapcsolatban megjelent negatív és pozitív híreket. Ezt egészítette ki a fogyasztói márkák esetén a GFK Hungária Piackutató Intézet által elvégzett ismertség, kedveltség kutatás, üzleti márkák esetén pedig a Bisnode segítségével végzett pénzügyi értékelés. A kutatás eredményeinek összegzését követően kerültek ki a legkiválóbb márkák, akiket végül a Szakértő Bizottság értékelt, és döntötte el, hogy mely márkák lettek idén Superbrands és Business Superbrands díjazottak.


Tetszett a cikk? Oszd meg barátaiddal:
Nyomtatás

EZT IS NÉZD MEG!


Hibátlan padló évek múltán is
Ön is olyan padlóburkolatra vágyik, amelynek csodájára járnak, és amivel garantáltan...
Mekkmestermunka
MekkmestermunkaKedves Hajnalka! Menteném a menthetőt, ami a burkoló "mester" keze...
7+1 tipp tetőfelújítóknak
Az idei nyár is bővelkedik viharokban, amelyek a háztetőket sem kímélik, megrongálódott...
Terasz akácoszlopokból
A rendelkezésére álló akácanyagból készítette ezt a ma nagyon sokak által kedvelt...
Szilikonok szaniterekhez
A fürdőszobák minőségét nemcsak a burkolat és a...
Elkerülhetjük a gyakori kivitelezési hibákat
A tartós és szép burkolat titka, hogy a kiváló...

TPL_BEEZ2_ADDITIONAL_INFORMATION