Betonerkélyek, lépcsők, pillérek javítása


Az elöregedés, az időjárás és a mechanikai sérülések hatására a látszó betonszerkezetek sérülnek, lepattogzanak, és a betonacél betétek korrodálni kezdenek. Erre a problémára dolgozta ki a Baumit a BetoSystem rendszert, ennek használatát mutatjuk be cikkünkben.

A folyamat egyetlen képben összefoglalva.

 

1. A felújítandó felületről csiszolással, vésővel vagy kalapáccsal távolítsuk el a sérült részeket.

 

2. Tisztítsuk meg a felületet az ép részekig, a betonacélt drótkefével dörzsöljük, amíg fényes nem lesz.

 

3. Ezután nagynyomású vízsugárral mossuk át a felületet, majd 24 órán át hagyjuk száradni.

 

4. Az acélbetéteket Baumit BetoProtect betonacélvédő szerrel kenjük át ecsettel két rétegben. A BetoProtect két rétegének felhordása közt hat óra várakozási idő szükséges.

 

5. Újra mossuk át vízzel a felületet, majd a kellő száradási idő után Baumit BetoHaft tapadóhíddal vonjuk be. A BetoHaft tapadóhíd felhordásakor ügyeljünk arra, hogy minden furatot, üreget is alaposan kitöltsünk.

 

6. Rétegesen hordjuk fel a Baumit BetoFill javítóhabarcsot, egy munkamenetben maximum 4 cm vastagságban. A BetoFill javítóhabarcs első négy centiméterére viszont azonnal, száradás nélkül a még friss rétegre kerüljön az újabb réteg (friss a frissre elv szerint). A már megkötött rétegre nem kerülhet új, ilyenkor a megszáradt habarcsot el kell távolítani.

 

7. A habarcs megkötése után a felületet Baumit BetoFinish betonglettel simítsuk át. A glettelés előtt célszerű sarok- és élvédő profilokat, illetve erősítőhálót felhelyezni. A kész felületet fóliatakarással kell óvni a gyors kiszáradástól.

 

8. A glett teljes kiszáradása után a felületet csiszoljuk, majd a homlokzattal azonos vékonyvakolat vagy festék kerülhet rá.

 

A munkához szükséges hozzávalók.

 

(SZPONZORÁLT CIKK)

Tetszett a cikk? Oszd meg barátaiddal:
Nyomtatás

EZT IS NÉZD MEG!


Így csempézzünk ívelt lépcsőt
A saját kezűleg végzett csempézés mindenkinek menni fog,...
Most Ön szerkesztheti lapunkat!
Kedves Olvasónk! Szeretnénk az Ötlet Mozaikot az eddiginél is jobbá és ötletadóbbá...
Egy kádból két fotel
Fürdőszobájuk felújítása során gondolt arra Csákvári Erika Komáromban, hogy a régi...
Egyedi homlokzat
Szülei családi házának külső felfrissítését végezte el Rajna János Budapesten. A...
Tippek ajtófelújításhoz
Régi, kopott a bejárati vagy a konyhaajtónk, de sokba kerülne...
Padlócsempe javítása
Előfordul, hogy a csempeburkolat megsérül, ilyenkor nem kell az egész...

TPL_BEEZ2_ADDITIONAL_INFORMATION