hirdetés



Kuka helyett újragondolt „maradék”

Szerszám-anyag

Kuka helyett újragondolt „maradék”

A hulladékprobléma világszerte komoly gondot okoz minden érintett, azaz a teljes lakosság számára. Roppant kényelmes és elegáns dolog egy mozdulattal a szemetesbe dobni a már nem kellő tárgyakat, anyagokat, ám szerencsére van más lehetőség is!

Az Egyesült Királyságban már közel 30 éve működnek az úgynevezett „scrapstore”-ok. A „scrap” olyan rész, darabka amelyet már nem használnak fel és a legtöbben kiselejteznének egy-egy munkafolyamat során.

(Fotó: Apolonia, FreeDigitalPhotos.net)

Az egyik legrégebbi ilyen szervezet a Bristolban működő Children’s Scrapstore Bristol, amely 1982-ben kezdte működését – egy garázsból indulva. Mára Bristol-szerte 100 tonna ipari hulladékot szállítanak el ingyenesen, illetve lehetséges a lakossági fel nem használt alapanyagok gyűjtése is. Egy másik jó példaként a londoni Work and Play Scrapstore említhető, amely 1987 óta működik. Meghatározott összeg vagy tagsági díj ellenében vásárolhatnak itt iskolák, óvodák, karitatív szervezetek, művészeti intézmények, színházak, magánszemélyek, akik számára a megmaradt és máshol kiselejtezett termékek ötletes és megfizethető megoldást nyújtanak tevékenységük végzéséhez. A fel nem használt anyagok sora végtelen: a textiltől kezdve a csavaron és fonalon át, az üveggyöngyig majdnem minden megtalálható, azzal a feltétellel, hogy az egészségre nem ártalmas és nem szennyezett. Emellett egyes helyeken külön megemlítik, hogy mi az, amit nem fogadnak (élelmiszer, nagyobb bútordarab, ruha). Sok üzlet rendszeresen tart workshopokat és oktatási eseményeket is, ahol a kreatív ötletek gazdát cserélnek. A helyiek önkénteskedéssel vehetik ki részüket a feladatokból, illetve hátrányos helyzetűeknek munkát is biztosítanak egyes területeken.

(Fotó: Piyachok Thawornmat, FreeDigitalPhotos.net)

A szociális hatás mellett azonban a környezetvédelmi vonatkozásról is érdemes szót ejtenünk, hiszen a felajánlott maradékanyagok így nem a hulladéklerakóban, égetőben végzik, hanem kreatív kezek által új életre kelnek!

A maradékanyagot felajánló vállalatok számára pedig a jó ügy támogatásán túl felajánlott mennyiségtől függően akár a hulladékelszállítási költségeiket is tudják csökkenteni.

(Fotó: Graeme Weatherston, FreeDigitalPhotos.net)

A külföldi kitekintés után egy kis magyarországi adományozási körkép: az eddigi tapasztalatok alapján itthon főként az élelmiszer- és tárgyi adományok jellemzőek, kifejezetten maradékanyagok felajánlására idáig még nem volt példa. A Humusz Szövetség 2014-ben indult tulsokcucc.hu tárgyiadomány-koordinátori oldalának továbbfejlesztett változata a Maradékbazár, ami éppen ezt a hiányt igyekszik pótolni, ahol vállalatok számára lehetőség nyílt gyártási maradékaik felajánlására, amelyeket kreatív célokra intézmények, pedagógusok, valamint upcycling művészek fogadhatnak. Egyelőre a kezdeményezés egy internetes felületen valósul meg, a jövőre nézve tervben van egy telephely kialakítása és működtetése, ami raktárként és üzletként is funkcionálna az oda látogató kincsvadászok számára.

Ám addig is ne feledje: a kuka előtt egy lépéssel – gondolkodjon kreatív ésszel!




hirdetés

EZT IS Ajánljuk
Szerszám-anyag
Takarékos fűtés távhővel
A távfűtéses lakásokban régen csak úgy lehetett az átlagosnál kevésbé meleg, ha szellőztetéssel az utcára engedtük a fölösleges meleget. Ma már létezik takarékosabb megoldás is.


Szerszám-anyag
Takarékosan, okosan fűtsük otthonunkat
Már javában tapossuk a telet és a vele járó fűtési szezont. Érdemes még azzal foglalkoznunk, hogy valahogy spóroljunk, takarékoskodjunk a gázzal, fűtéssel? A válasz határozottan: igen! Számolgassunk, hogy milyen eszközzel érdemes fűteni? Igen!


Szerszám-anyag
Nyílászárók légbevezetői
Mindenki ismeri azt a kellemetlen érzést, amikor a friss levegőről belépve egy helyiségbe szinte visszahőköl a rossz levegőtől. Ez a nem megfelelő szellőztetésnek és a tökéletesen záródó, korszerű nyílászáróknak köszönhető. Persze semmi baj ezekkel az úgynevezett légtömör nyílászárókkal, a probléma elsősorban az, hogy kevéssé ismertek a kis hőveszteséggel járó, szabályozott szellőztetés technikái.


Szerszám-anyag
Így hozzuk be a dán életérzést otthonunkba
A szürke, borongós télben is boldogok a dánok, ennek titka sajátos derűjük, a Hygge. A világszerte népszerűvé vált érzést Zai Viktória, a Poli-Farbe lakberendezője mutatja meg.






Szerszám-anyag

Energia zseni ablak





hirdetés





Fizessen elő a magazinra!

Havonta megjelenő lakásfelújítással, átalakítással, építkezéssel, kertrendezéssel valamint számos egyedi barkács- és javítási ötlettel, tanáccsal szolgáló színes magazin.





ötletmozaik.hu © 2024

minden jog fenntartva




Hírek csináld magad
Otthon-bútor Kert-balkon Szerszám-anyag Gyerkőc
Gép- és anyagújdonságok Ötletek Építési bajnokság