hirdetés



A legolcsóbb fénycsatorna

Szerszám-anyag

A legolcsóbb fénycsatorna

Nem feltétlenül szükségesek ám százezrek ahhoz, hogy természetes fénnyel világítsunk meg ablaktalan tereket a házban. Néha elég némi ötletesség is.

Tetőteret épített házukra Murvai Ervin és felesége, Anetta Miskolcon. A felső folyosó kevés fényt kap. Közvetlen ablaka nincs, így más megoldáson kellett gondolkodniuk. A kész, plafonba építhető fénycsatornák nagyon tetszettek nekik, de igen drágák. Aztán a svéd lakberendező áruházban meglátták a tetszetős befőttesüvegeket/fűszertartókat, amelyeknek átlátszó a tetejük, és rögtön tudták: ez a megoldás.

A folyosó fölött a padláson van a kéménykibúvó, ami gyakorlatilag egy ablak, hogy a padlásra elegendő fény érkezzen be. Ezt a fényt hozták le a folyosóra úgy, hogy a plafon gipszkartonját átfúrták megfelelő méretű lyukvágóval, s a tető ásványgyapot szigetelését szintén széthúzták a megfelelő helyen. Felülről beleillesztették az üvegeket, lent épp csak a menet lógott ki a plafonból. Erős ragasztóval fixálták.

fénycsatorna

Felcsavarták rá alulról az átlátszó tetejét, ezt is ragasztóval rögzítették.

A képeken látszik, hogy a négy „befőtt-fénycsatorna” középre kapott még egy lámpát, azonos stílusút. Nappal így elegendő fény jön be, este pedig a lámpa segít (azon is gondolkodnak, hogy kis, napelemes ledeket helyezzenek el az üvegben, így a nappal összegyűjtött energiát éjszaka visszakapnák világítás formájában).




hirdetés

EZT IS Ajánljuk
Szerszám-anyag
5 alapelem, ami nélkül nincs jó hőszigetelés
A kora őszi időszak a legalkalmasabb arra, hogy falaink hőszigetelésével felkészítsük otthonunkat a tél beköszöntére. Fontos, hogy a munkálatok megkezdéséhez olyan időszakot válasszunk, amikor a hőmérséklet stabilan +5 és +25 ºC között van, ám elkerül bennünket a tűző nap, a heves eső és az orkán erejű szél is. Az újHÁZ Centrum minőségi saját márkás hőszigetelő rendszerén keresztül mutatjuk meg, melyek azok az alapelemek, amik elengedhetetlenek otthonunk hőszigeteléséhez.


Szerszám-anyag
Kiskonyha: gyakoroljuk a sütés-főzést!
Melyik gyerek ne szeretne segíteni anyának a konyhában, apának a bogrács mellett? (Vagy fordítva.)


Szerszám-anyag
Töltött téglák, a hőszigetelés bajnokai
A Leier új típusú téglái levegő helyett a legmodernebb szigetelőanyagokkal vannak megtöltve. A kombináció piacvezető hőszigetelési értékeket eredményez.


Szerszám-anyag
Hasznos díszek raklapból
Két okból készítette ezeket az órákat és kulcstartókat Rajna János Budapesten.




Szerszám-anyag

A dryvit-rendszer fogásai






Szerszám-anyag

Parafa burkolat

hirdetés





Fizessen elő a magazinra!

Havonta megjelenő lakásfelújítással, átalakítással, építkezéssel, kertrendezéssel valamint számos egyedi barkács- és javítási ötlettel, tanáccsal szolgáló színes magazin.





ötletmozaik.hu © 2024

minden jog fenntartva




Hírek csináld magad
Otthon-bútor Kert-balkon Szerszám-anyag Gyerkőc
Gép- és anyagújdonságok Ötletek Építési bajnokság