Fadugó a görcs helyére


Kedves Hajnalka!

Egy melléképület ajtaját szeretnénk házilag felújítani. A belső része jó állapotban van, de a külső borításán már meglátszik a kora. Költségkímélő megoldásként barkácsáruházban fenyő hajópadlót vettünk, azt szeretnénk felcsavarozni. Kicsomagolás után láttuk, hogy nagyon sok csomó van az anyagban, félünk, hogy ez később gondot okozhat. A segítségüket kérnénk, hogy mit tegyünk: próbáljuk becseréltetni, vagy van valamilyen technika, amivel kijavíthatnánk? Esetleg ne is foglalkozzunk vele, mert ez mindössze esztétikai probléma, csak fessük le és kész? – kérdezte H. László olvasónk.

 

A fenyőfélékre általában jellemző, hogy minőségüket a termőhely erősen befolyásolja. A legtöbb faj sajátosságai a csomók, vagyis az ún. benőtt göcsök, amelyek száma szakszerű erdőneveléssel a minimálisra csökkenthető. Persze erre vevőként már nincs ráhatásunk, mi csak annyit tehetünk, hogy kevésbé csomós fafajt választunk, vagy válogatott árut veszünk. Vannak olyan felhasználási területek, ahol viszont kifejezetten a göcsös anyagot keresik, mert a nagy, benőtt göcsök szép rajzolatot adnak. A csomó tehát önmagában még nem probléma, a kisebb, 0,5 cm alatti méretűekkel nem is kell foglalkozni. Gondot a szárnyas, ill. a korhadó, kieső göcsök jelentenek, mert az előbbi vetemedést okozhat, az utóbbitól pedig „lyukas” lesz a fa. Egy szendvicsszerkezetű ajtó esetében jobb ezt elkerülni, mert akkor szabad utat kapnának a darazsak és más kártevők a két réteg között. Annak idején már a Hofi Géza–Koós János duó is megmondta, hogy „minden lyukba dugó kell…”. Ezt – a viccet félretéve – esetünkben is alkalmazhatjuk. A gyanús, korhadó, kiesőfélben lévő csomókat ún. göcsfúróval el kell távolítani, a helyükre pedig ép helyről fúrt vagy esztergált fadugót kell ragasztani. Pl. egy seprűnyél felszeletelése alkalmas lehet ilyen dugók készítésére. Így akár még pácolható is lesz a faanyag, nem kell feltétlenül mázolással takarni az erezetet. Persze ha ez az ajtó kültéri, akkor minél sötétebb, UV-álló pácot vagy lazúrfestéket érdemes választani.

A másik komoly problémát a gyantatömlők okozhatják, amelyek még évek múlva is gyantát juttathatnak a felületre. Ez ragasztáskor és a felületkezeléskor is gondot jelent, ezért ezeket a gyantatömlőket is el kell távolítani.

Tetszett a cikk? Oszd meg barátaiddal:
Nyomtatás

EZT IS NÉZD MEG!


Digitális vágódeszka
A vágódeszka a konyha alapfelszereltsége, na de milyen lesz a jövő high-tech vágódeszkája?...
Gipszkarton rögzítése
Kedves Hajnalka! Az a problémám adódott gipszkartonozás közben, hogy nem tudom eldönteni,...
Biztonságosan szellőző garázs
Nem egyszerű úgy szellőztetni a garázst, hogy a levegő szabadon járhasson ki-be,...
Marokkói nyaralás ihlette teraszbútor
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy majd 100 éves flóderezett szekrény a...
Magával ragadó TV-fal
A nappali kellemes, otthonos hangulatát nagyon könnyen lerombolhatja...
Emeletes ágy a gyerekszobába
Az ilyen emeletes ágy a gyerekszoba egyik legkedveltebb bútordarabja lehet. Öt oszlop...

TPL_BEEZ2_ADDITIONAL_INFORMATION