Falburkolat fából


A lambériázás az otthon dekorálásának örök visszatérő eleme. A hetvenes években az előszobától az ebédlőig mindent falécekkel, rosszabb esetben műanyaggal borítottak. Később minden lambériát lebontottak, majd az évezred végén bevonult a nappaliba is. Nézzük a fogásait!

A lambéria és a többi falburkolat sokféleképpen járulhat hozzá a harmonikus lakókörnyezet megteremtéséhez. Tagolhatjuk vele a helyiségeket, ?süllyeszthetjük? a mennyezetet, burkolhatjuk a vezetékeket, leválaszthatunk egy-egy részt a nagyobb helyiségekből, szigetelhetjük a hideget sugárzó falakat, stb. Ám a szép faanyag is csak akkor szép, ha szakszerűen építjük be, ráadásul az élettartama is nagyban függ ettől. Ha a lakás kialakításakor összhangba hozzuk a faburkolatot és a bútorzatot, a lehető legjobb hatást érhetjük el.
 
Lambériák és falburkolatok
A hagyományosnak mondható falambériák általában csaphornyosak, de újabban különálló vendégcsappal egymáshoz kapcsolható változataik is kaphatók ? utóbbiak két hosszanti, néha pedig mind a négy élükön hornyoltak. A lambéria leggyakrabban fenyőből készül, felülete lehet színtelen, lakkozott, olajjal vagy viasszal kezelt, de színes lazúrral, netán diszperziós festékkel is színezhetjük. A lambérialécek és hajópadlók többféle méretben, vastagságban és hosszúságban kaphatók, válasszuk a számunkra legkedvezőbbet.

A falburkoló panelek ? rövid, hosszú és kazettás is kapható belőlük ? viszont mindig csaphornyolással készülnek. (A kazettás faburkolatok szabványmérete általában 90×30 cm.) Általában magból és dekorációs rétegből állnak. A magot préselt falemez vagy MDF (közepesen sűrű rostlap) alkotja; dekorréteg pedig valódi fafurnér vagy fautánzat (és számos más) mintázatú.

A paneleket és lambérialéceket felrakás előtt néhány napig tároljuk a burkolandó helyiségben, hogy a helyiség nedvességtartalmához igazodjanak. A panelek nedves helyiségekben is használhatók, az erre való utalást keressük a csomagoláson.
 
Sarkok és mennyezet
Ha a helyiség minden falát burkoljuk, akkor automatikusan átfedés jelentkezik a külső és belső sarkoknál. A belső sarkoknál a léceket úgy is egymásra engedhetjük, hogy ne legyenek láthatók a zavaró vágott élek, de ehhez pontosan kell dolgoznunk. A külső sarkokon az éleket élvédő lécekkel (pipaléc is lehet) kell burkolnunk. A szegélyező léceket lehetőleg gérbe, azaz 45 fokosra vágott végeikkel illesszük egymáshoz. A mennyezetig felnyúló burkolat felső szegélylécét sem célszerű közvetlenül a mennyezetre illeszteni, hagyjunk legalább 1-2 centis hézagot, így biztosítva a szükséges átszellőzést és helyet a faanyag esetleges tágulásának. Ha pedig a mennyezetre is lambéria-burkolat kerül, akkor az érjen véget legalább 2 centire az oldalburkolatok előtt.

Ha csak lábazatszerű burkolattal szeretnénk az oldalfalakat övezni, akkor elég ? a burkolat magasságától függően ? két vagy három falra erősített övléc is. Az alsót ne közvetlenül a padló fölé, hanem attól 5-10 cm-rel feljebb helyezzük el. Szögezésnél arra kell ügyelnünk, hogy a szögeket mindig ferdén, a horonyba, illetve a lécek csapos szélébe üssük be, s a szögek fejét süllyesszük a faanyagba. Így a következő lécet is akadálytalanul a helyére üthetjük, s a szögfejek sem lesznek láthatók. Arra azonban vigyázzunk, hogy közben ne repesszük el a vékony faanyagot. Érdemes gondot fordítanunk a szegélyek felszerelésére, mert a hevenyészett szegélyezés még a legszebb lambéria hatását is lerontja.
 
Eszközök és szerszámok
A lambéria elemeinek leszabásához, a lécek, lapok felerősítéséhez nem kellenek extra szerszámok. A méretre vágáshoz kell egy pontos derékszög, finomfogazású illesztő- vagy szúrófűrész. Ha szükséges, a falécek felületének finomításához jó segítség a szalagcsiszológép, de megteszi a vaskosabb lécre erősített csiszolópapír is. A lambéria elemeit tartó övlécek falra erősítése ütvefúróval a legkönnyebb, a lambéria lécek felszögezéséhez meg csak egy közepes kalapácsra van szükségünk, bár jobban járunk, ha fúró-csavarozó is kéznél van.
Falak burkolása hajópadlóval:
A lambérialéceket vagy -paneleket a falra erősített tartólécekre, az ún. övlécekre kell felerősíteni. Fúrjunk 60 centinként lyukakat a lécekbe. A lyukakat fúrjuk tovább a falba is, majd helyezzünk beléjük tipliket és csavarozzuk föl a 35×35 mm-es tartóléceket a burkolat irányára merőlegesen.
Az első lécet facsavarral vagy megfelelő méretű tűzőgéppel fixen kell az övlécekre rögzíteni. Ehhez mindenképpen használjunk vízmértéket. A méretre szabott elemeket gumikalapáccsal vagy a léc levágott saját kis darabjával ütögessük szorosan egymás mellé.
A lambérialécek tökéletesen és pontosan illeszkednek majd, ha lambériafelfogató kapoccsal rögzítjük őket a párnafákhoz. Kiegészítő hő- vagy hangszigetelést jelent, ha a burkolat alá megfelelő vastagságú szigetelőanyagot is (Pl. 3-5 cm hungarocellt) helyezünk.
Ne feledjük el az elektromos szerelvények ? dugaszolóaljzatok, kapcsolók és egyebek ? helyét előkészíteni a falban, a szigetelőrétegben és a fában. Miután pontosan kijelöltük a helyet, a lambéria faanyagába körkivágóval készített nyílásokba szerelhetjük a konnektorokat.
A lambéria mögé rejthetjük az eddig a falak mentén elvezetett hangfal kábeleket is, léckerettel körülhatárolva vagy kiszerelve. Belső sarkokban megfelelő takaróléceket használunk, melyeket apró szegekkel, facsavarral vagy ragasztással rögzítünk.
Tetszett a cikk? Oszd meg barátaiddal:
Nyomtatás

EZT IS NÉZD MEG!


Játékos „barkácsfal”
Nem lehet elég korán kezdeni a gyerekek felkészítését a barkácsolásra – ráadásul...
Zsóri Hajnalka
LAKBERENDEZŐ
Fadugó a görcs helyére
Kedves Hajnalka! Egy melléképület ajtaját szeretnénk házilag felújítani. A belső...
Zsóri Hajnalka
LAKBERENDEZŐ
Külső védelem spalettával, zsalugáterrel
Kedves Hajnalka! Az elmúlt évek viharaiból okulva szeretnénk a 150×150 cm-es ablakunkat...
Zsóri Hajnalka
LAKBERENDEZŐ
Faltetoválás saját kezűleg
Kedves Hajnalka! Faltetoválást szeretnénk otthonra a nappalinkba, csak az igazi tetoválások...
Fürdőszobadesign: ívelt falak
A modern térkialakítás kedveli az ívelt formákat. Ebben jelentős szerepe van az újabb...
A fa természetes felületkezelése
A lúgos és az azt követő szappanos kezelés a fa természetes karakterét leginkább...

TPL_BEEZ2_ADDITIONAL_INFORMATION