hirdetés



Hintaszarvas

Gyerkőc

Hintaszarvas

Néha elég egyetlen apró, de fantáziadús extra, és a szép, de mindennapos tárgy helyett ötletes és vidám darab születik. Például hintaló helyett hintaszarvas.

Először a keresztlányának készített hintalovat Jónás Anita, amely nagy sikert aratott. Anita barátnője célzott rá, hogy ha majd ideje engedi, az ő kislányának is készíthetne egyet. Mivel szeret barkácsolni, örömmel tett eleget a kérésnek, és a prototípushoz képes némi változtatással, finomítással megszületett a hintaszarvas, amit a kicsi lány az egyéves születésnapjára kapott meg.

Kivágás, összeerősítés

Anita a fenyődeszkákra sablon segítségével felrajzolta a hintaszarvas elemeit, majd dekopírfűrésszel kivágta őket. A durva, egyenetlen éleket előbb ráspollyal, majd 120-as dörzspapírral csiszolta le.

Ezután a szarvas fejét kellett összecsapolni a két különálló deszkából. Ehhez 2 db 8-as fatiplit, faipari ragasztót és 2 db pillanatszorítót használt. A biztos kötés érdekében 24 órát hagyta száradni a kötést. Miután megszáradt, kivágta az agancs helyét, és a díszt facsavarral rögzítette a fejhez.

Az ülőrésznél középről ki kellett vágni a nyakrész vastagságát, hogy szépen egymásba illeszkedjenek. Anita ezután a két hátsó lábat is rögzítette 4 db 4×6-os facsavarral. Mikor ezzel készen lett, jöhetett a hintarész összefogatása 8 db 4×6-os facsavarral.

Ezután csavarozta a szarvas testét a hintarészhez. A fogantyú és a lábtartó helyét 22-es fafúrószárral fúrta ki, majd faragasztóval illesztette bele a méretre vágott és lekerekített seprűnyelet.

Utolsó simítások

Már csak a festés volt hátra, Annie Sloan Chalk Paint Old White festékét hordta fel két rétegben, kivárva közte a száradási időt. Végül pedig lewaxolta, hogy tartós és lemosható legyen a felület.

 

Anyagszükséglet

 • 2 cm vastag, 17 cm széles fenyődeszka • seprűnyél • fatipli • Visifix D2 faipari ragasztó • 4×6-os facsavarok • Annie Sloan Chalk Paint festék • Annie Sloan Wax

Szerszámszükséglet

 • dekopírfűrész • pillanatszorító • ráspoly • 120-as szemcseméretű csiszolóvászon • ecset

Lépésről lépésre

 

1. Az első lépés a hintaszarvas fejének, nyakának és mellső lábának kirajzolása volt.

 

2. A két kivágott hintatalpat egymásra téve tudjuk pontosan egyformára alakítani.

 

3. Minden elem éleit csiszoljuk tompára, majd jön a két talp összekötése távtartókkal.

 

4. A fejet és agancsot a ragasztó megszáradásig segédlécek és pillanatszorítók rögzítették.

 

5. Az ülőke és a hátsó lábak felerősítése után a lábtartó és a fogantyú is felkerült a szarvasra.

 

6. Végül az ülőke végére felkerült a háttámla és jöhetett a festés, valamint viaszozás.




hirdetés

EZT IS Ajánljuk
Gyerkőc
Pajkos póni
Feleségével beszélgetve jutott arra az elhatározásra Werstroh János (Pécs), hogy elkészíti a pónit – születendő gyermekeik örömüket lelik majd benne.


Gyerkőc
Székek szuperhősöknek
A tanulás is jobban megy, ha a gyerek tudja, hogy szuperképessége van hozzá. Ajándékozzunk neki önbizalmat!


Gyerkőc
Autóspolc a gyerekszobába
Néhány órai munkával színes autóra hasonlító polcot készítettünk a gyerekszobába, amelyre örömmel teszi majd fel a gyerek az iskolai könyveit, cuccait. Minimális ráfordítással, egy kétszázhúsz centis deszkát és néhány apróságot felhasználva készítettük ezt a hasznos ajándékot.


Gyerkőc
Hamarosan becsöngetnek – Így alakítsuk át a gyerekszobát
Amíg a gyerekek júniusban az utolsó, nyári szünet előtti napokat számolták, addig augusztusban a szülők már vágják a centit, hogy mikor kezdődik el ismét a tanév. A hátralévő napokat érdemes maximálisan kihasználni – például egy gyors gyerekszoba-átalakítással.











hirdetés





Fizessen elő a magazinra!

Havonta megjelenő lakásfelújítással, átalakítással, építkezéssel, kertrendezéssel valamint számos egyedi barkács- és javítási ötlettel, tanáccsal szolgáló színes magazin.





ötletmozaik.hu © 2024

minden jog fenntartva




Hírek csináld magad
Otthon-bútor Kert-balkon Szerszám-anyag Gyerkőc
Gép- és anyagújdonságok Ötletek Építési bajnokság