Álomház lenyűgöző panorámával


Szó szerint behódol Pécs városa annak a családi háznak, amelyet Gálosi Bettina tervezett a „Stílus és Otthon – Jövő otthonai” pályázatára.

A fiatal tervező figyelembe vette a helyi adottságokat, betartotta a kihívó, lejtős terepviszonyokra vonatkozó sajátos előírásokat, a végeredmény pedig egy olyan élhető családi ház lett, ahová mindenki szívesen beköltözne.

„A beépítési koncepciónál a főbb irányokat vettem alapul, amelyeket a telek adott, illetve az egyik legfontosabb szempontként a helyes tájolással elért kilátást a Mecsek oldaláról Pécs városára. Az épületet úgy kívántam megtervezni, hogy a lejtős terepviszonyokhoz alkalmazkodva minél kevesebb beavatkozást ejtsek a területen.” - meséli az előkészületeket Bettina. A fiatal lány a pécsi járásban elhelyezkedő hosszúhetényi születésű, innen vágott neki az építészeti pálya kihívásainak. Szívügye a Baranya megyei térség, friss mester-diplomásként itt is szeretné megtalálni, megvalósítani építészeti küldetését. Mentora és konzulense, Dr. Zoltán Erzsébet Szeréna egyetemi docens nemcsak ennél a pályázatnál nyújtott számára segítséget, szakmai irányítást. Sőt, annyira összhang volt kettejük között, hogy maga a mentor javasolta a pályázat terv- helyszínének az általa már korábban ismert telket, éppen az egyedi kilátás miatt.

Tömegformálás – anyaghasználat több szempont szerint

Bettina a tömeg alakításakor több szempontot vett figyelembe. A passzív tervezésből merítve ihletet, a lapostetőket túlnyújtotta, így az épület nyáron magát árnyékolja, és ezért nem mindenhol szükséges külön árnyékoló beépítése. Télen viszont az alacsonyabb beesésű napsugarak is bejutnak a lakótérbe, és kellemes hőmérsékletet biztosítanak. Ezzel a fűtési költségek is csökkenthetők.
Az épületet egységesen fehérre színezett nemesvakolat fedi. Az anyaghasználat során az épület letisztultsága lett erősítve. Így az alkalmazott fehérvakolattal egységes homlokzati kép jött létre, amely ugyanakkor kontrasztosan kiemelkedik az összefüggő zöldfelületből. A belső térben szintén a fehér dominál, viszont ezt ellensúlyozva megjelenik a faburkolat is, barátságosabb hangulatot keltve.

Belső terek – panorámás kényelem mindenkinek

„Az épületet két szülő és két gyermek családmodellre terveztem, de kialakítható egy plusz szoba is harmadik gyermeknek az emeleten. Nagy megnyitásokkal dolgoztam, hogy minden lakó élvezhesse a kilátást. Az én kedvencem a nappali-konyha-étkező szekció, amelyik tulajdonképpen játékosság a térben, de ugyanakkor kiemeli a panorámát.” – mondja a tervező.
A földszint, bejárati szint két részre osztva 1,4 m-rel különböző szinten foglalnak helyet. Figyelve a lejtős terepviszonyokra, a parkolás az épületbe integrált. A két férőhelyesre tervezett garázsból egy fedett, nyitott téren át lehet bejutni az épületbe. Az előtérből egy gardróbszoba és egy különálló mellékhelyiség kapott helyet, a kettő között leülő felületként szolgáló elválasztó fal található. Az előtérből a közlekedőbe jutunk, ahonnan elérhető a konyha és az 1,4 m-rel lejjebb levő szinten lévő nappali tere, ahonnan karnyújtásnyira van a külső téri terasz. A konyhától nyugati irányban egy étkező található, lenyűgöző kilátással Pécs városára.

A lakótér az emeleten lett kialakítva. A konyha teréből, függesztett lépcsőn lehet eljutni az emeletre, itt a hálószobák találhatók. Ezen térben a födém 25 cm-rel feljebb van emelve, hogy az alatta lévő nappali, étkező és konyha belmagassága kielégítő legyen. A lépcsővel szemben egy dolgozóként is használható nyitott tér található. Minden szobából nyílik egy terasz. Sőt, a szülői háló előtt, a nappali fölötti tető zöldtetőként lett kialakítva, így a nyári melegben kellemes látványt nyújt a lakóknak, és a felmelegedett vasbeton födémszerkezet nem terheli párolgásával a környezetet.
Összehangoltan kihasználni, a fenntarthatóságot is figyelembe venni – a fiatal tervező minden részletre figyelt. A megfelelő termék választásánál sokat jelentettek a szakközépiskolában szerzett ismeretek, így Bettina ezen a területen is magabiztosan tudott dönteni. Nem volt kétséges, hogy a két férőhelyesre tervezett garázs szekcionált, hőszigetelt Hörmann garázskapuval legyen felszerelve.
Összességében az épület a betervezett anyagokkal és építészeti megoldásokkal kiváló lakókörnyezetet teremt, értékét az egyedi panoráma csak emeli.
Gálosi Bettina pályázati anyaga teljes egészében megtekinthető itt.
További infók a Hörmann termékekről, akciókról: hormann.hu

Tetszett a cikk? Oszd meg barátaiddal:
Nyomtatás

EZT IS NÉZD MEG!


Szigetelt ház – fűtés negyedáron
Közel háromhavi fűtésköltségének megfelelő összeget, vagyis 40 302 forintot spórolt...
Végtelen formájú fapad
Károlyi Angelica grófnő álmát Gáborecz István valósította meg.
Faburkolatú szoba
Nagyon szereti a faházakat Vastag Gábor és felesége, ezért penci házuk egyik szobáját...
Hozzuk formába a nyárra kültéri bútorainkat
Egyre többször ülünk ki a teraszra, és tervezgetjük a közös grillezést a barátokkal...
Miből épül a passzívház?
Az épület alacsony energiafogyasztása szempontjából alapvető, hogy a falak megfelelően...
Ház fűtési költség nélkül
Egyre több magánépíttető szeretne alacsony energiafelhasználású családi házat. Nincs...

TPL_BEEZ2_ADDITIONAL_INFORMATION