hirdetés



Csillár papírlampionokból

Otthon-bútor

Csillár papírlampionokból

Négy méteres Kosár Judit budapesti lakásának belmagassága, s mert a szoba egyik felében galéria van, ezért Judit a másik felére, a plafonra kerülő csillárnak is valami nagyot szeretett volna.

Mivel nagyon tetszenek neki a lampionok, amilyeneket főleg nyáron, kiülős helyeken látni, végül azok mellett döntött. Juditnak persze volt segítsége, mert a villanyszerelő ragaszkodott hozzá, hogy ő csokizhasson, a gipszkartonnál pedig barátja, Sándor segített.

Figyelem! Aki nem ért a villanyszereléshez, az a munkának ezt a részét bízza szakemberre!

Lépésről lépésre

 

Először a gipszkarton táblára rajzolták fel a választott ovális formát, és szabták ki.

 

Ezután jött a villanyszerelő és rögzítette a mennyezetre a vezetékek elosztódobozát.

 

A gipszkartont tartó horganyzott acélsínt fémvágóval beirdalva sokszögűre hajlítgatták.

 

Három keresztmerevítő „gerenda” is került a keretbe, szintén horganyzott acélból.

 

Áthúzták a vezetékeket a gipszkartonon, s a kész szerkezetet rögzítették a plafonra.

 

A fémsín gipszkarton burkolata sokszögű, de az élvédő profil tökéletesen ovális lett.

 

Glettelték és két rétegben lefestették az egész szerkezetet, mindig kivárva a száradási időket.

 

Ezután következett a különböző méretű, kisebb-nagyobb lampionok felszerelése.

 

A tartóvezetékeket csak azután vágták méretre, miután eldőlt, melyik lampion hogy áll.

 

A világító végeredmény mutatja: érdemes volt fáradozni érte.




hirdetés

EZT IS Ajánljuk
csináld magad
Készíts tojásgyűjtő kosarat húsvétra
Várjátok felkészülten a húsvétot: remek délutáni program lehet a gyerkőccel, ha papírból tojásgyűjtő kosárkákat készítetek.


Ötletek
Papírból készítette el a hullámvasút makettjét
Ha van hozzá tehetségünk, igazi csodákat alkothatunk papírból: remek példa erre a következő makett is.


Otthon-bútor
Csillár szokatlan burákkal
Szép régi befőttesüvegekből készített egyedi csillárt Berta-Gurubi Zsuzsanna Lejla Budapesten.


Ötletek
Papírtégla – tüzelő szinte ingyen
Otthon fejlesztette ki találmányát Hír Ferenc (Nagykarácsony): reklámújságokból és esővízből állít elő tüzelőt – majdnem ingyen.











hirdetés





Fizessen elő a magazinra!

Havonta megjelenő lakásfelújítással, átalakítással, építkezéssel, kertrendezéssel valamint számos egyedi barkács- és javítási ötlettel, tanáccsal szolgáló színes magazin.





ötletmozaik.hu © 2024

minden jog fenntartva




Hírek csináld magad
Otthon-bútor Kert-balkon Szerszám-anyag Gyerkőc
Gép- és anyagújdonságok Ötletek Építési bajnokság