hirdetés



Tetőtéri gyerekszoba elcsúsztatott emeletes ágyakkal

Gyerkőc

Tetőtéri gyerekszoba elcsúsztatott emeletes ágyakkal

A gyerekszobába készített két emeletes ágyat fenyőből Major Tamás Veresegyházon. Négy lánya van és a szoba felújításakor lecserélték az ágyakat és bútorokat.

Tamás a szoba adottságaihoz szeretett volna alkalmazkodni, ezért az egyik emeletes ágyat hagyományos formájúra készítette el, a másikat viszont nem, hanem egymáshoz képest eltolva. Az alsó részhez pedig egy beépített szekrényt is csinált. Olcsón sikerült szereznie négy különálló ágyat, amelyekből az ágyrácsot tartó részeket és magát az ágyrácsot is fel tudta használni. A létrához és a vázhoz a faanyagot méretre vágatta, a beépített szekrényhez a zsalus ajtókat készen vásárolta. A beépített szekrényt fenyő bútorlapokból készítette. A faanyagok egymáshoz rögzítéséhez fatipliket, faragasztót és csavarokat használt. Az elkészítés után a vázakat kétszer lefestette beltéri lazúrral.

1. A szoba tetőtéri elhelyezkedése miatt az a fal, amelyiken az ablakok vannak, ferde szögben áll, ezért az egyik emeletes ágyból „csak” az alsó van a ferde falsík alatt.

 

2. Ezen a képen matracok nélkül láthatjuk az egymáshoz képest eltolva elhelyezkedő ágyak szerkezetét.

 

3. A felső ágy egy beugró felső részét foglalja el, alatta Tamás kiváló érzékkel látta meg a sehol máshol el nem férő szekrény elhelyezésének lehetőségét.

 

4. A másik két ágy hagyományos emeletes ágy formájú, egyik oldalon a ferde falsík, másik oldalon a szoba bejárati ajtaja nem is tett lehetővé más szerkezetet.

 

5. A szoba kékeslila falszínével és az ágyak faanyagát láttatni engedő lazúrfestésével kellemes összhatást eredményez.




hirdetés

EZT IS Ajánljuk
Ötletek
Kárpitozott ágyvég
Alapvetően a komfortérzet vezérelte Horváth Krisztinát Pécelen, amikor kigondolta, hogy olyan ágyvéget szeretne a hálószobába, amely biztosítja a kényelmes olvasást az ágyban.


Ötletek
Kontárszűrő: így találhatunk megbízható építőipari szakembereket
Tiszta Panaszmentes Státusz minősítéssel bővült a Szakemberajánló rendszer. A Tiszta Panaszmentes Státuszt azok a szakemberek kaphatják meg, akiknek igazoltan nincs és nem is volt jogsértési ügye. A transzparencia a legjobb kontárszűrő – állítja az oldal üzemeltetője.


csináld magad
Konzolasztal készítése egyszerűen
A konzolasztalok nagyon praktikusak, ha szeretnéd, hogy minden fontos használati tárgy egy karnyújtásnyire legyen tőled.


csináld magad
Így lesz a régi gumiabroncsból virágtartó: 5 kreatív megoldás
Azon töröd a fejed, mire használhatnád a régi gumiabroncsokat? Itt a tavasz, alakítsd át őket virágtartóvá! Elég hozzá egy is, de ha több van, azokat is remekül kombinálhatod egymással. Nézzünk hozzá néhány ötletet!




Otthon-bútor

A gipszvakolat előnyei


Gép- és anyagújdonságok

Olajfoltok barkácsolás után? Na ne...


Szerszám-anyag

Top 5 fürdőtrend



hirdetés





Fizessen elő a magazinra!

Havonta megjelenő lakásfelújítással, átalakítással, építkezéssel, kertrendezéssel valamint számos egyedi barkács- és javítási ötlettel, tanáccsal szolgáló színes magazin.





ötletmozaik.hu © 2024

minden jog fenntartva




Hírek csináld magad
Otthon-bútor Kert-balkon Szerszám-anyag Gyerkőc
Gép- és anyagújdonságok Ötletek Építési bajnokság