hirdetés



Ház a diófán

Kert-balkon

Ház a diófán

A gyerekek örök kedvence a fa tetejére épített ház. Bemutatunk egy költséghatékonyan elkészített változatot.

Két okból is különleges ez a gyerekeknek épült kis faház, amelyet Szajkó Roland épített: egyrészt csak a diófa tartja, egyetlen támoszlop sem lett beépítve, másrészt a tetőfedő hullámlemez, a kötéllétra kötele és a rögzítőelemek kivételével minden része újrahasznosított anyagból van.

A gyerekekkel közösen

Az ötletet a Treehouse Masters című sorozat adta, amelyet Rolandék gyerekei is élvezettel néztek, majd egy ponton feldobták a magas labdát, hogy apa, te ugye, mindent meg tudsz csinálni, akkor most mutasd meg... A ház feje pedig megmutatta. Ráadásul minden anyagot maguk vágtak, gyalultak, csiszoltak és festettek – mert természetesen a gyerekek is kivették a részüket a munkálatokból.

Sok idő, kis büdzsé

A tervezgetést nem számolva, ami kb. másfél év volt, az anyagok összeszedésétől megközelítőleg két és fél hónapba telt a felépítése.

A legnagyobb problémát a kitalálástól fogva a szűk büdzsé jelentette. Kézenfekvő volt hát ötlet, hogy mi lenne, ha nem újan vásárolt faanyagból csinálnák, hanem abból, amit a ház körül össze tudnak szedni. Mindenki hitetlenkedett, aki tudott a tervezett építésről, aztán meg a csodájára jártak... A talaj felett három méterrel álló gyönyörű kilátást ad az egész udvarra.

Anyagszükséglet

Használt, bontott, maradék anyagok

építési palló, raklap, régi faredőny lamellái, akác karó

Újonnan vásárolt anyagok

tetőfedő hullámlemez, kötés a kötéllétrához, rögzítőelemek (csavarok, szögek, gerendatartó vasalatok)

Az építés menete:

1. Minden fa más, ennek a vén diófának az ágai pont úgy nőttek, hogy egy fa teteji házikót közéjük lehessen ácsolni.

 

2. Akár alkalmazunk plusz tartóoszlopokat, akár nem, a biztonság elsődleges szempont. A ház alját vízszintezzük ki.

 

3. A padlódeszkákat tartó félgerendák fél méterre vannak egymástól, és kellő számú vasalat, csavar köti össze őket.

 

4. A falakat tartó keret legyen erős, ne legyen gond, ha nekitámaszkodik valaki. A tetőtartó szarufák is szilárdak.

 

5. A falak OSB-ből vannak. A jobb sarkot egy ágakhoz rögzített, ferdén odacsavarozott gerendatámasz tartja stabilan.

 

6. A ház másik sarka körülöleli a diófa legvastagabb ágát, amely a padlón át bekukkant a szobába, és a falon át távozik.

 

7. A bejárati ajtóhoz hegymászó kötélből készített kötéllétra vezet, amelyet zárt hintakampók és karabinerek tartanak.

 

8. A kötéllétra fokai maradék, de erős faanyagból vannak, és a kötélre kötött csomók tartják őket pontosan a helyükön.

 

9. A kötéllétra tetején két fém fogódzkodó segíti a bejutást. Hajókon, de kád mellett is használnak ilyen kapaszkodókat.

 

10. Az erkélykorlát a sűrű lécezésnek hála biztonságos. Az átlátszó hullámlemez miatt mindig világos a ház belseje.

 

11. A ház valamennyi fából készült elemét érdemes több rétegben lekenni valamilyen időjárásálló festékkel vagy olajjal.

 

12. Miután mindennel megvagyunk, ízlésünknek megfelelő díszítményeket is felerősíthetünk a fán ülő szerkezetre.

 

13. Az erkélyről tökéletes kilátás nyílik a kertre, a gyerekek egyetlen pillantással ellenőrizhetik, nem támadnak-e a kalózok.

 

14. A ház utóbb mászókával és a fa törzsét körülölelő paddal bővült, amelyek szintén újrahasznosított anyagból készültek.




hirdetés

EZT IS Ajánljuk
Ötletek
Nem hiszed el, amit látsz: elképesztő 3D-s alkotás a házfalon
Egy orosz művész olyan 3d-s alkotást varázsolt egy épület falára, ami teljesen becsapja a szemünket.


Gép- és anyagújdonságok
Környezetbarát épületszigetelés, faházak szigetelése
A Knauf Insulation Ecose szigetelőanyagok természetes hővédelmet biztosítanak házunknak.


Otthon-bútor
Szerelmet hirdető falipolc készítése
Egy közösségi oldalon levő blogban látott fotó adta az ihletet Sebők Árpádnak és Sebőkné Kálmán Katalinnak (Székesfehérvár) a polc elkészítéséhez – rögtön tudták, hogy kell egy ilyen a hálószobába.


csináld magad
Ünnepi dekoráció maradék fából
Akár maradék falécekből is elkészítheted a következő ünnepi dekorációt.











hirdetés





Fizessen elő a magazinra!

Havonta megjelenő lakásfelújítással, átalakítással, építkezéssel, kertrendezéssel valamint számos egyedi barkács- és javítási ötlettel, tanáccsal szolgáló színes magazin.





ötletmozaik.hu © 2024

minden jog fenntartva




Hírek csináld magad
Otthon-bútor Kert-balkon Szerszám-anyag Gyerkőc
Gép- és anyagújdonságok Ötletek Építési bajnokság