hirdetés



Pergola és kerti asztal

Kert-balkon

Pergola és kerti asztal

Egy kerti parti akkor tökéletes, ha akad hozzá egy árnyas kiülő, ahol kényelmesen lehet enni-inni, beszélgetni. Lássuk, hogyan készült ez a 3,5×4 méteres pergola és alá a 80×200 centiméteres asztal és három pad.

Mindig is szerettek volna egy kerti kiülőt Nagy Nóráék Veresegyházon, hogy ha bográcsoznak, kint sütögetnek a kertben, legyen hová leülni. Mivel pedig szeretjük a természetes dolgokat, kézenfekvő volt, hogy fából készült dolgokat keressenek.

Ha nincs megfelelő

Csakhogy hosszas keresgélés után sem találtak a neten megfelelő ár-érték arányú pad-asztal kombót, a pergolák pedig még drágábbnak bizonyultak, ezért úgy döntöttek, maguk készítik el őket. Tovább böngészve találták ki azt is, hogy mi, hogyan készüljön el.

Részletekben a tökély

Sokféle változatból alkották meg a nekik megfelelőt – akadt részlet, amit lemásoltak, és volt, amit maguk találtak ki. Az is motiválta készítést, hogy nem sokkal későbbre tervezték az esküvőjüket, amit kerti partival akartak egybekötni, és a pergolát tervezték ennek helyszínéül. Probléma volt a hely kijelölésénél, hogy nem találtak egy ekkora pergolának megfelelő vízszintes felületet a kertben. Ezért aztán egy kicsit lejtős helyen kellett dolgozniuk. Emiatt a beton alapból különböző magasságban állnak ki az oszloptartó elemek.

 

Tipp: A talaj lejtését úgy ellensúlyozhatjuk, ha a pergola oszlopait tartó betontuskókat vízszintezzük ki. A betonoszlopok magassága különbözni fog, de a pergola tökéletesen vízszintes lesz.

 

1. Amikor kimérték a pergola oszlopait tartó vasalatok betoncölöpjeinek helyét, a mérést a pergola faanyaga segítette sablonként.

 

2. Amíg a beton száradt (ez egy hétbe is beletelhet), Nóráék a faanyagot több rétegben lekenték kültéri favédőszerrel.

 

3. Mikor a beton terhelhető lett, a pergola tartóoszlopait rögzítették a papucsokba (középen még csak munkapad van).

 

4. Közben a pergola alá szánt asztal lapja is elkészült. Mint képünkből is kiderül, szerkezete igen stabil és időtálló.

 

5. A padoknak nem készültek beton tartólábak, viszont az aljukat nemcsak favédőszerrel, hanem bitugéllel is lekenték.

 

6. Mivel a kert felszíne kissé lejt, hogy ne dülöngéljen a pad, megoldásként beásták a földbe a bebitugélezett lábakat.

 

7. Az asztal és az egyik pad már a helyén van, következett a pergola teteje, előbb a tartólábak fölötti félgerendák...

 

8. ...majd a köztük lévő többi is a helyére került. A szerkezet stabilitása érdekében a lábak fölé 2-2 gerendát rögzítettek.

 

9. Az egyik csomópontról készült közelképen látszik, hogy a kettős gerendákat ferde gyámgerenda (könyökfa) is rögzíti.

 

10. Íme a kész tereptárgy: a kész pergola (lampionokkal díszítve), az asztal és a támlás meg a két támlátlan pad.

 

11. Akármennyire természetes anyag, minden fából készült pad kényelmesebb, ha szőrmét vagy párnát teszünk rá.

 

12. Ha nagyobb társaság várható a kerti partira, a pergola alatti kiülő kihajtható lábú asztalokkal és padokkal egészíthető ki.




hirdetés

EZT IS Ajánljuk
Kert-balkon
Hangulatvilágítás saját lampionnal
Meghittebbé teheted az estéket, ha villany helyett mécsest gyújtunk. Ezzel a könnyen elkészíthető lampionnal pedig még szebbé teheted az élményt.


Kert-balkon
Ágaprítók tesztje
Az őszi metszés sok zöldhulladékkal jár. Ezek környezettudatos újrahasznosításának igénye egyre több gyártót sarkall arra, hogy aprítóberendezéseket dobjon piacra.


csináld magad
Készíts traktorgumiból kerti tavat
A kerti tó igazi kuriózuma lehet kertünknek. Ha te is szeretnél egyet, akkor most adunk egy tippet: készítsd el gumiabroncsból!


Gép- és anyagújdonságok
Újdonság: egy nyél mind felett!
Kiszámolta már valaki, hány kerti szerszám fér el átlagos nagyságú pincéjében, fészerében vagy garázsában? Természetesen nem a pontos szám a lényeg, hanem az, hogy jóval kevesebb, mint kellene. A megoldást (32 fejet egyetlen nyélhez) a Fiskars szállította.










csináld magad

Négy DIY kerti bútor

hirdetés





Fizessen elő a magazinra!

Havonta megjelenő lakásfelújítással, átalakítással, építkezéssel, kertrendezéssel valamint számos egyedi barkács- és javítási ötlettel, tanáccsal szolgáló színes magazin.





ötletmozaik.hu © 2024

minden jog fenntartva




Hírek csináld magad
Otthon-bútor Kert-balkon Szerszám-anyag Gyerkőc
Gép- és anyagújdonságok Ötletek Építési bajnokság