Kerti tároló


Szükségük volt egy tárolóra Köblös Zoltánéknak Debrecenben, ahol a család holmiját, kerti és egyéb játékait, valamint a kerékpárokat el tudják helyezni. Képeinken végigkövethetjük, hogyan építették meg.

Látkép hátulról: vannak olyan nagy tárgyak, mint ez az ugráló, amelyek jobban elférnek egy nyitott tető alatt, mint a zárt tárolóban.

Az első nyáron az alap lebetonozása fért bele az időbe, illetve a családi büdzsébe, a másodikon viszont több hónapos tervezgetés, előkészület után nyár elején belevágtak a megvalósításba. A betonalapzathoz Zoltán kiásta a tükröt, építési törmelékkel töltötte fel, ledöngölte, majd 20 centis betonréteget terített szét a zsaluzatban. A szerkezet vázát alkotó fenyőoszlopokat beépítés előtt előbb kézigyaluval megtisztította, majd lenolajkencével kente le.

 

1. A tároló oszlopai 12×12 cm-es használt fenyőgerendák, 2-2 sarokpánttal, talpcsavarral rögzítve az alaphoz. Fönt 10×10 cm-es fenyőgerendák kötik össze őket vízszintesen.

 

2. A tetőszerkezetet 5×10 cm-es fenyőgerendák adták, melyek 50 cm-enként helyezkednek el, ezeket Zoltán utólag 2 sorban tetőlécekkel erősítette meg, a jobb tartás miatt.

 

3. A tetőre a falon kívül eső, látható részekre lambéria, a nem látható részekre OSB-fedés került.

Az OSB-lapokat úgy rögzítsük, hogy egyenes legyen a tetőfelület.

 

4. Az illesztéseket Zoltán kátrányos alvázvédővel kente ki, erre zsindely-alátétfólia, majd zsindely került. Felhelyezte az oromdeszkát, bádog vízvetővel, illetve a csatorna tartószerkezetét.

 

5. A falba bekerült egy bukó ablak, valamint egy díszített üveges, fényáteresztő betekintő, a leendő bejárati nyílás fölé helyezve. Mindkettő bontásból származó, felújított darab.

 

6. Az oldalakat kívülről, szemből és a látszó oldalukon norvég mintás lambériával (impregnálva + viaszos vékony lazúrral kezelve), a hátulján diófa színű, a nem látszó oldalán barna színű, lambéria mintázatú trapézlemezzel burkolta.

 

7. Belülre 10 cm üveggyapot hőszigetelés került, védőcsőben vezetett villanyvezetékkel, majd a belső falakra OSB-burkolat került. Ezt lealapozta, akrillal tömítette, majd lekente két réteg beltéri fehér diszperzittel. A lazúrozásban a család apraja-nagyja részt vett.

 

8. Ezután helyükre kerültek a kapcsolók, dugaljak, lámpák. Következett a színazonos esővízelvezető csatorna felhelyezése.

 

9. Végül az épület egy szekcionált kaput kapott és némi belső rendezés után készen áll a használatra. A szerszámok, játékok, kerékpárok nem hányódnak többé szerteszét.

 Anyagszükséglet

- 12×12, 10×10, 5×10 cm fenyőgerendák

- tetőléc

- kimaradt 7×7, 5×5 cm-es fenyőgerendák

- lambéria

- OSB-lap

- trapézlemez

- zsindelyalátét

- zsindely

- Milesi vékonylazúr

- lenolaj

- faimpregnáló

- akril tömítő

- szögek

- csavarok

- villanyvezeték

-  kapcsolók

- dugaljak

- lámpák

- mozgásérzékelő reflektor

 

Szerszámszükséglet

- fúrókalapács

- akkus csavarozó

- elektromos kézigyalu

- kompresszor + szögbelövő

- flex

- kézi körfűrész

- asztali körfűrész

- gérvágó fűrész

- dekopírfűrész

- hőlégfúvó

- kalapács

- szegecselő

- lemezvágó olló

Tetszett a cikk? Oszd meg barátaiddal:
Nyomtatás

EZT IS NÉZD MEG!


Kis fürdőszobába kell egy kádpolc
Sokan szeretnek hosszan fürödni – Agatha Christie is a kádban ülve írta krimijeit....
Lakásfestés egyedül
Számos élethelyzetben érezheted úgy, hogy egyedül kell megoldanod a hétköznapi problémákat,...
Kerti tároló
Szükségük volt egy tárolóra Köblös Zoltánéknak Debrecenben, ahol a család holmiját,...
Idén piacra kerül a Terrán napelemes tetőcserepe
A 100%-os magyar tulajdonban lévő építőipari nagyvállalat, a Terrán Tetőcserép Gyártó...
Plusz szekrénypolcok s. k.
A kis alapterületű lakásban élőknek gyakran gondot okoz a ruhák, kabátok, cipők tárolása....
Szép postaláda egyszerű elemekből
Kerítésoszlopba szerette volna elhelyezni a postaládát Magyar Szabolcs, de kereskedelmi...

TPL_BEEZ2_ADDITIONAL_INFORMATION