Így cseréljünk kerti lépcsőt


Minden falépcső esetében eljön az idő, amikor már nem érdemes újra lefesteni, mert elkorhadtak a cölöpök. Ilyenkor csak a csere segít. Íme egy költséghatékony megoldás.

Hegyoldalban fekszik Nádas Ildikó (Budapest) szüleinek kertje. 11 éve, amikor a ház épült, a maradék faanyagból készítettek lépcsőt a kertbe, de mostanra elkorhadt, hiába volt rendszeresen kezelve. Elhatározták, hogy az új lépcső kőből lesz, viszont kiderült: drága lenne kertépítőket megbízni. A szülők 70 évesen már nem szívesen vágtak bele egyedül egy ekkora feladatba, Ildikónak ellenben kiváló kikapcsolódás volt az irodai munka mellett. Betonozást és zsaluzást ugyan most csinált először, de amúgy megszállott hobbikertész.

Időbe telik

Ildikó multicégnél dolgozik közgazdászként, így csak esténként és hétvégén volt ideje a lépcsővel foglalkozni, ráadásul fokozatosan kellett elbontani a régi lépcsőt, hogy a kert felső része megközelíthető maradjon, úgyhogy a munka hónapokon át tartott. Édesapja segített elvágni a kőlapokat és betongerendákat, valamint ez utóbbiakat helyre tenni, mert Ildikó egyedül nem bírta helyükre cipelni őket. A tervezés, építés már saját kezűleg történt.
Először a talajszint alatt nagyobb kőlapokból alapot rakott, majd fokonként építette fel a lépcsőt, maradék betonelemekből, zsalukőből, téglából, figyelve, hogy minden fok az előző lépcsőfokra kerüljön rá és vízszintes legyen. A lépcsőfokok teljesen alá vannak építve, a lépcső oldala pedig térkővel van felrakva.

Méretre „szabva”

Ahol nem volt megfelelő méretű térkő, vagy nem volt pont olyan méretű tégla vagy zsalukő, ott Ildikó betonból öntötte ki zsalu (vagy nejlonzacskóból és pár téglából készült sablon) segítségével. Az elemeket ragasztotta és fugázta, majd a kész lépcsőt lefestette. Mivel adott volt a szélesség és az ív, így lent 90, fentebb már csak 80 cm széles fokok fértek el.

Felhasznált anyagok
- bontott betongerendák
- bontott tégla
- 2 zsák esztrich
- 2 zacskó kültéri flexibilis csemperagasztó
- 2 zacskó kültéri flexibilis fugázó
- 10 db 30×60 cm-es Asti Natura térkő
- 4 db 40×40cm-es szürke kerti lap
- néhány darab szürke Citykő térkő
- 1 liter Takril fehér betonfesték
- barna és fekete színezőpaszta a színkeveréshez

Lépésről lépésre

1. A régi falépcső szép volt, de több mint egy évtized múltán sajnos korhadni kezdett, ki kellett cserélni.

2. Készül az első lépcsőfok. A szilárd és stabil alap nagyon fontos, már csak az építőanyag súlya miatt is.



3. Ildikó fokonként bontotta el a régi lépcsőt és készítette az újat, így végig használni lehetett a feljárót.



4. A szélesség és ív nem változott. A téglák, betonlapok és zsalukövek közti hézagokat betonnal öntötte ki.

5. Itt már kész az új lépcső, de a tereprendezés és a festékrétegek felhordása előtt még előnytelenül néz ki.



6. A kész lépcső nemcsak a festéknek, hanem a dísznövények keretezte kiegészítőknek is köszönhetően mutat jól.

Tetszett a cikk? Oszd meg barátaiddal:
Nyomtatás

EZT IS NÉZD MEG!


Szép postaláda egyszerű elemekből
Kerítésoszlopba szerette volna elhelyezni a postaládát Magyar Szabolcs, de kereskedelmi...
Hamarosan becsöngetnek – Így alakítsuk át a gyerekszobát
Amíg a gyerekek júniusban az utolsó, nyári szünet előtti napokat számolták, addig...
A NORTENE MOSAIC panellel
az OUTDESIGN az INDESIGN szintjére emelkedik.
Hintaszarvas
Néha elég egyetlen apró, de fantáziadús extra, és a szép, de mindennapos tárgy helyett...
Guruló szánkó
Télen a gyerekek egyik kedvence a szánkózás, de az idei tél jó részében hó híján...
Kertészeti kiállítás és vásár
Szeptember 23-25. között, a Syma csarnokban lesz látható...

TPL_BEEZ2_ADDITIONAL_INFORMATION