Idén is összecsapnak a világ legjobb favágói


November 3-án és 4-én visszatér a norvég olimpiai városba, Lillehammer-be a STIHL Timbersports Világbajnokság.  Szurkoljunk együtt a magyar csapatnak és az egyéniben is versenybe szálló Juhász Istvánnak!

Minden évben több ezren szurkolnak élőben az elit divízió legjobb favágóinak, a televízió képernyői előtt pedig milliók követték figyelemmel a nem mindennapi megmérettetéseket. Ez idén sem lesz másként. A világ több mint száz legjobb favágója ebben az évben, Norvégiában, Lillehammer-ben mérheti össze erejét és ügyességét, a versenyekből pedig a STIHL Timbersports magyar csapata sem maradhat ki. A Hakons csarnokban Juhász István, Hamvai Ferenc, Strúbel József "Dedi" és Bazsó Zoltán "Zoka" képviseli Magyarországot csapatban, Juhász István pedig egyéniben is harcba száll.


A magyar csapat tagjai nagy reményekkel tekintenek a csütörtöki kvalifikációra. Strúbel József "Dedi" úgy fogalmazott: fontos, hogy az első körben jussanak tovább a kvalifikációról, mivel ebben az esetben a döntőben könnyebb ellenfelet kapva növelnék esélyüket a kiemelkedő eredményre. "A világbajnoksághoz méltó komolysággal készültünk a versenyre, mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy maximális teljesítményt nyújtsunk" - mondta Bazsó Zoltán "Zoka", majd hozzátette: azért fognak küzdeni, hogy a magyar csapat bekerüljön az első tízbe. Hamvai Ferenc szerint ennek minden esélye megvan, ugyanis mindannyian top-formában vannak, s bízik abban, hogy az elmúlt hónapok kemény munkájának meg lesz az eredménye.


Juhász István rutinos versenyzőként vesz részt a küzdelmekben, hiszen 2011-óta minden évben megméretteti magát a Timbersports világbajnokságon. "Mindenképpen szeretnék a szombati egyéni döntőbe bekerülni, ehhez azonban elsőként a november 2-i kvalifikáción kell majd helytállnom" - mutatott rá, majd aláhúzta: nem mer jóslatokba bocsátkozni, de mindent meg fog tenni azért, hogy méltóképpen képviselje hazánkat.
A csapatversenyekre november 3-án, az egyéni küzdelmekre november 4-én kerül sor. Mindkét nap eseményeit és a magyar csapat küzdelmét élőben követhetik a www.stihl-timbersports.com weboldalon, valamint a www.facebook.com/stihltimbersportsHUN facebook-oldalon.

Tetszett a cikk? Oszd meg barátaiddal:
Nyomtatás

EZT IS NÉZD MEG!


Versenyautó alakú postaláda
Otthon föllelhető maradékokból készítette Garbár Sándor ezt a postaládát Békésen....
Bagoly a falon, háttérvilágítással
Élete párját lepte meg Kubik Imre Pécsett ezzel a fából készített szobai hangulatvilágítással,...
Napelemes tetőcserepet fejleszt a Terrán
A családi vállalkozásból nemzetközi nagyvállalattá nőtt Terrán Tetőcserép Gyártó...
Idén is összecsapnak a világ legjobb favágói
November 3-án és 4-én visszatér a norvég olimpiai városba, Lillehammer-be a STIHL...
Barkács- és Kreatív Bajnokság 2011
Keressük az ország legügyesebb, legkreatívabb embereit! Mindazokra számítunk, akik...
Barkácsverseny a Praktikerben
A Praktiker és a Black&Decker közös akció keretében keresi országszerte Magyarország...

TPL_BEEZ2_ADDITIONAL_INFORMATION