hirdetés



Kerti pavilon

Ötletek

Kerti pavilon

A kerti pihenéshez nagyon jól jön egy ilyen pavilon, amely véd a tűző naptól, a hirtelen záporoktól, elfér benne az asztal és néhány szék, esetén egy kisebb medence is.

Kiss Viktorék Az idők folyamán többször is láttak hasonló építményeket különböző magazinokban, így évekig álmodoztak róla, hogy az ő orosházi kertjükben is legyen egy ilyen hangulatos pihenőhely. Végül megszületett az elhatározás: építenek egyet.

Döntéstől a megvalósításig

A döntés után jött a tervezés és az anyagbeszerzés, majd maga a megácsolás. A nyolcszögletű alaprajz miatt emberpróbáló feladat volt a tervezés, ám mivel több szakember tanácsát is kikérték és megfogadták, végül masszív, stabil épületük lett. Az egész folyamat nagyjából egy évig tartott.

Pancsoló a tető alatt

A pavilon nyolcszögletű, körülbelül 9 négyzetméter alapterületű. Rendesen, jól meg van építve, kezdve a vasalt betonalappal. A hajópadlóból készített oldalfalak 2×1,3 méteresek, több rétegben lazúrozva. Körben a tető alatt szúnyoghálós szellőzés van. A pavilont Viktorék eredetileg zárt pihenőhelynek szánták, a medence ötlete később jött. A pavilon a háztól távol, a kert egyik sarkában van, ahová kanyargós ösvény vezet a kerti tó és a sziklakert mellett.

 

1. Az alap lebetonozása után összeszerelték az alapkeretet és az oldalfalakat.

 

2. A tetőszerkezetet a felállítás elején alátámasztották, majd lécekkel borították.

 

3. A tetőre végül bitumenes zsindely került, az ajtóba és ablakokba pedig üveg.

 

4. A pavilon bírja az időjárás viszontagságait, mert több rétegben lekenték lazúrral.

 

5. A kész építmény zárható, az üvegfelületek pedig függönyökkel elkendőzhetők.

 

6. Nem mindegy az sem, milyen a pavilon környéke: az út a kerti tó mellett vezet hozzá.

 

7. A pavilon belsejében, a falakra szerelt polcokon sok szükséges tárgy és dísz elfér.

 

8. A kicsik örömére szolgál a pavilonban felfújt gumimedence, így az eső sem zavarja a pancsolást.




hirdetés

EZT IS Ajánljuk
Gyerkőc
Csodás babaház a kertben
Katona Róbert lánya, Szonja születése óta imád babázni, babaházakkal játszani, rendezgetni. Minden álma az volt, hogy akkora babaháza legyen, amibe ő is be tud menni babáival.


csináld magad
Faház építése raklapokból: tároló a kertbe
A saját kezűleg készített tárgyak egyik legnépszerű alapanyaga a raklap, rengetegféle bútort és kiegészítőt alkotnak belőle. Egy ekkora faház raklapból azonban szokatlan, bár mint képeink bizonyítják: nagyon is lehetséges. Alkotó: Fábián Zoltán


csináld magad
Kerti tároló játszószobával az emeleten
Ha jól átgondoljuk, mit is szeretnénk, előbb-utóbb megszületik az ötlet, hogyan alkothatunk valamit, amivel egy csapásra a család két igényét is megoldhatjuk. Így tett legutóbbi építési bajnokságunk egyik nyertese is.


Ötletek
Pavilon a medence fölé
A frissen vásárolt medencét védő sátor két hónap alatt tönkrement, ezért egy tartósabb, szebb, biztonságosabb megoldást készített helyette Breuer Gábor Gyálon.











hirdetés





Fizessen elő a magazinra!

Havonta megjelenő lakásfelújítással, átalakítással, építkezéssel, kertrendezéssel valamint számos egyedi barkács- és javítási ötlettel, tanáccsal szolgáló színes magazin.





ötletmozaik.hu © 2024

minden jog fenntartva




Hírek csináld magad
Otthon-bútor Kert-balkon Szerszám-anyag Gyerkőc
Gép- és anyagújdonságok Ötletek Építési bajnokság