hirdetés



46 éve épít a Mesterek Mestere

Ötletek

46 éve épít a Mesterek Mestere

Varga Ferenc, szekszárdi burkoló szakember nyerte el a Mesterek Mestere 2018. Díjat.

Az elismerést a Budapesten megrendezett Országos Szakember Találkozó keretében adták át.

„Nagyon örülök ennek a díjnak, úgy gondolom ezért már nagyon megdolgoztam, mert ’72 óta csinálom ezt a szakmát” – mondta köszöntőjében Varga Ferenc (fenti képünkön középen). A szakember 46 éve dolgozik burkolóként. 1972-ben szerzett szakmunkás bizonyítványt Tatabányán, majd állami építőipari vállalatoknál dolgozott, 1986 óta vállalkozó. Hivatásában a kihívásokat szereti, azokat a munkákat, ahol egyedit tud alkotni. A ma is aktív szakember szerencsés embernek tartja magát, mert mindig volt munkája, soha nem volt beteg, és ahol csak dolgozott, mindig szerették és megbecsülték.

A közönségszavazás díjának nyertese idén Kiss Tamás, nagykereki szakember lett (fenti képünkön középen).

Marczinkó Zoltán, a Pénzügyminisztérium munkaerőpiacért és vállalati kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára köszöntőjében elmondta, hogy szembe kell nézni a szakemberhiánnyal, szembe kell nézni azzal, hogy egyre kevesebb a burkoló, a kőműves, az ács, az állványozó. De szembe kell nézni a technológiai korszerűsítési igényekkel is, amelyek egy cég, egy ágazat versenyképességét határozzák meg. A kormánynak egy célja van ebben az esetben: hogy támogassa az építőipari ágazat fenntartható, modern technológiai megoldásokon alapuló fejlődését annak érdekében, hogy eleget tudjon tenni a gazdaság bővülésével és az emberek egyre bővülő anyagi lehetőségeivel együtt növekvő megrendelői igényeknek.
„Egyetlen vállalat sem tud meglenni szakember nélkül, mert ők képezik a vállalat gerincét. Jó szakemberrel, jó szakembergárdával, jó vállalatról beszélünk, rossz szakembergárdával bármilyen felszereltsége lehet egy vállalatnak, és bármilyen címet írhat ki a névjegyére, nem ér semmit” – mondta Zórándy Miklós az ÉVOSZ képviseletében.
A Mesterek Mestere Díjat 2015-ben alapította a Mapei Kft., hogy növelje az építőipari szakma társadalmi elfogadottságát. A korábbi évektől eltérően a 2018-ban nem a szakemberek tudtak pályázni, hanem az építtetők jelölhették a náluk dolgozó szakembereket a díjra. A pályázatok közül független szakmai zsűri választotta ki az év Mesterek Mesterét. A Mesterek Mestere a díj mellett a Mapei Kft. 200 ezer forint értékű pénzjutalmát is átvehette, valamint a Robert Bosch Kft. ipari mérőműszereket és tartozékokat tartalmazó tárgyjutalmát.

 




hirdetés

EZT IS Ajánljuk
Otthon-bútor
Padlócsempe javítása
Előfordul, hogy a csempeburkolat megsérül, ilyenkor nem kell az egész felületet újraburkolni – elég, ha a sérült csempét cseréljük ki. Néhány órás munkával az egész padlófelület megújul, amikor eltűnik a törött csempe. Javítsa ki velünk egyszerűen padlója hibáit!


Hírek
Kényeztető wellness, családias hangulat a magyar tenger ölelésében
Családias vendégszeretet, balatoni kilátás, kényeztető wellness, valamint a legkiválóbb hazai ételek és borok: ezt kínálja négycsillagos minőségben a balatonvilágosi Tópart Hotel és Étterem, amely az ország legjobb esküvői helyszínnek járó címet is kiérdemelte már. A szálloda tökéletes választás lehet mindazok számára, akik a vízpart közvetlen közelében tartanának egy nagyobb összejövetelt, vagy éppen a boldogító igent szeretnék kimondani a magyar tenger ölelésében. 


csináld magad
Három barkácsötlet nyuszigazdiknak
Ha szeretsz barkácsolni és háziállatokat is tartasz, akár te is készíthetsz számunkra kényelmes és praktikus kiegészítőket. Nyuszinak például jól jön egy nagyobb ól vagy házikó. Íme három ötlet!


csináld magad
Kerti sütögetők, grillezők bontott téglából
Nem tudod, mit kezdhetnél egy nagy adag bontott téglával? Itt a nyár, építs belőlük kerti sütögetőt vagy grillezőt! Inspirációként mutatunk három szép példát!











hirdetés





Fizessen elő a magazinra!

Havonta megjelenő lakásfelújítással, átalakítással, építkezéssel, kertrendezéssel valamint számos egyedi barkács- és javítási ötlettel, tanáccsal szolgáló színes magazin.





ötletmozaik.hu © 2024

minden jog fenntartva




Hírek csináld magad
Otthon-bútor Kert-balkon Szerszám-anyag Gyerkőc
Gép- és anyagújdonságok Ötletek Építési bajnokság