hirdetés



Kompakt játszótér

Gyerkőc

Kompakt játszótér

Egy balatoni nyaraló mellé építette Somos Roland (Szigetvár) ezt a kis játszóteret.

Két oka is van, hogy saját kezűleg készült a játszótér: egyrészt a kész építményeket nagyon drágának találták, másrészt pedig Roland szerette volna kipróbálni magát ilyen téren is.

Luc- és vörösfenyő

Roland az építmény minden elemét saját kezűleg készítette, csak a műanyag csúszda lett boltban vásárolva. Az elemek nagyrészt lucfenyőből vannak, kivéve a homokozó keretét, ami vörösfenyő. Minden elem gyalulva és csiszolva van, nehogy a kis kezekbe szálka kerüljön. A torony tetejét Roland nádszövettel borította, ami alá tetőfólia került. A gyerekek nagy örömmel vették birtokba játszóterüket.

Jó terv fél siker

Hétvégéken tudott csak dolgozni rajta, de elkészült 4 hétvége alatt. Az íróasztal mellett megrajzolt tervek pontos követése mellett nem adódtak nagy problémák.

 

1. Fontos, hogy a szerkezet stabil legyen és jól rögzített.

 

2. A hintatartó gerendát a toronyhoz több csavar rögzíti.

 

3. A tetőt fedő nádszövet alatt tetőfólia van, így nem ázik be.

 

4. A homokozó mellett asztal és pad is van, külön tetővel.

 

5. Minden elemet érdemes több réteg favédőszerrel lekenni.

 

6. A kötéllétra fokait alulról többszörös, nagy csomók tartják.




hirdetés

EZT IS Ajánljuk
csináld magad
A tökéletes kerti parti kellékei: barkácsolj velünk!
Ha kerti parti, akkor szükség van egy kényelmes kiülőre, egy tálalóasztalkára, hangulatvilágításra, és az sem árt, ha a forró nyári napon van mibe csobbanni… Úgy érzed, valami még hiányzik? Tarts velünk és barkácsolj!


Ötletek
Szerszámtartó
Igencsak megunta Takács Dávid, hogy a kerti szerszámok össze-vissza vannak a ház falához támasztva, így készített számukra egy tartószerkezetet.


Kert-balkon
Raklapbútor
Olyan kreatív raklapbútort készített Rajna János Budapesten, amely kertbe is, de akár a lakásba is jó. A bútordarabok készítését a raklapok szétszedésével és az elemek megcsiszolásával, majd méretre vágásával kezdjük.


Szerszám-anyag
Kommunikáló kapcsolók
Mire is való tulajdonképpen a kapcsoló? ? tehetnénk fel a kérdést, egy-egy gyártó katalógusát nézegetve. Alaposabban szemügyre véve némelyiket, hihetőnek tűnik, hogy ezeket már nem is kapcsoljuk valójában, hanem ?kommunikálunk? velük ? ahogy a prospektusok többsége írja. A lenyűgöző dizájnon túl a funkciók tekintetében is széles a választék.











hirdetés





Fizessen elő a magazinra!

Havonta megjelenő lakásfelújítással, átalakítással, építkezéssel, kertrendezéssel valamint számos egyedi barkács- és javítási ötlettel, tanáccsal szolgáló színes magazin.





ötletmozaik.hu © 2024

minden jog fenntartva




Hírek csináld magad
Otthon-bútor Kert-balkon Szerszám-anyag Gyerkőc
Gép- és anyagújdonságok Ötletek Építési bajnokság