A nyuszi lakhelye

Ötletek

A nyuszi lakhelye

Akár húsvétra kaptak a gyerekek – mondjuk a nagyszülőktől – aranyos, simogatnivaló kisnyuszit, és nem akarnak megválni tőle, akár más módon került a családba, rendes ól dukál neki. Mondjuk egy ilyen, amelyet Darancó Károly készített Szadán.

Nyugdíjas tanár ismerősüktől került Károlyékhoz két hónapos korában az új-zélandi vörös kisnyúl, „aki” utolsóként már senkinek sem kellett. Annyit tudtak róla, hogy lány, Rozinak nevezték el, és úgy döntöttek, hogy a nyúlélet végső határáig szeretnék tartani házi kedvencként. Viszont lakhely kellett neki. A munka – amit elsősorban kéziszerszámokkal végzett – Károlynak örömet és kikapcsolódást jelentett, csakúgy mint Rozinak a végtermék, amit az elkészült lakóhelyén tett boldog vágtával nyugtázott.

Méretek

Az ól elől 140 cm, hátul 135 cm magas (a tető lejtése miatt), szélessége 140 cm, mélysége 60 cm. A belső tér kb. 2/3-a kifutó- és etetőtér, 1/3-a alvótér, előbbi 100 cm, utóbbi 40 cm széles. A földtől 10 cm-es magasságban szénatároló és „macskapihenő” található nyitott formában, 70 cm magasságban kezdődik a zárt tér, ahol a kifutó- és etető-, valamint alvótér található.

Anyagszükséglet

A vázszerkezet 45 mm-es fenyő oszlopokból áll. Az oldalsó borítás 20 mm-es fenyő lambéria. Az alsó szénatároló és pihenő 15 mm-es OSB lap, csakúgy, mint a tető alsó borítása. (A tetőszerkezet belső pontokon úgy rögzített, hogy az egész építmény nagy összsúlya miatt esetleges szállításhoz levehető legyen.) A tető külső borítása zöld kátrányzsindely. A két „szobát” elválasztó tolóajtó rétegelt lemezből, a padozat pedig 20 mm-es csontszáraz akácdeszkából készült. Károly a nagy ajtóhoz 15 mm-es kockarácsozatú galvanizált rozsdamentes dróthálót használt, belül a trágya számára 8 mm-es rácsozatú vastagított (2 mm-es drótból készült) rozsdamentes szitarácsot épített be. A széklettálca 1,5 mm-es króm-nikkel acéllemez. A vasalatok (zsanérok, húzózárak, kallantyúk) többségében eloxált réz színűek és rozsdamentesek. Kiegészítő anyagok: facsavarok, szögek, lamelló „kekszek”, tiplik, Mester zsindelyragasztó- és tömítő, valamint Henkel Pattex Expressz faragasztó.

Szerszámok

A leszabást, vésést, élek letörését Károly elsősorban kéziszerszámokkal végezte (kézi keretes- és pászítófűrész, marokcsiszoló, kézigyalu, véső, stb.) Az oszlopok felületi tisztítását és a padozati deszkák vastagolását gyalugéppel végezte, a léceket dekopírfűrésszel szabta méretre. Csavarozáshoz, fúráshoz akkus gépeket használt. Az oszlopok, deszkák éleit elsősorban kézigyaluval törte le, felsőmaróval kerekített éleket csak az ajtókeretnél és az ajtóknál használt.

A kivitelezés

Elsőként a vázszerkezetet állította össze, a két oldalsó létrával és az összekötő oszlopokkal kezdve. A szerkezet összeállítása során lamellós csapolást és csavarozást is használt, annak megfelelően, hogy oldalsó, alsó vagy felső, illetve belső térosztó elemet épített össze. A két oldalt összekötő hosszú elemeket mindkét végüknél 1-1 cm-re be is csapolta a függőleges tartóoszlopokba. A kétoldali létrás szerkezet hosszanti lábelemeit összekötő oldalsó elemeket lamellós csapozással rögzítette.

A nyitott alsó részen 10 centivel a föld felett van a 15 mm-es OSB-lapból készített szénatároló polc. Ez a 140 cm-es szélességével és 60 cm-es mélységével eltárol egy szabványos kockázott szénabálát, valamint még helyet ad egy tetszőleges kosárnak vagy doboznak, amiben a nyúllal barátságot kötött egyik macska szokott pihenni, mintegy „őrködik a nyúl felett”, de az esetleges „egérveszélyt” mindenképpen elhárítja.

A fenyő- és akácszerkezetet Károly festetlenül hagyta, egyrészt a nyúl miatt semmilyen anyagot nem akart használni, másrészt víz a szerkezeti elemeket nem éri.

Az egyszerűbb és pontosabb munkavégzés érdekében Károly az alsó és felső összekötő elemeket normál módon lamellózta a két-két lábhoz, a belső osztókeretet és a lábaknál a középső összekötő elemet pedig az általa használt „fél lamellós technológiával”. Ennek során az erre a célra kiválóan használható Henkel Expressz faragasztóval pontosan rögzíti a középső, vagy utólag beillesztett, összekötő/erősítő/vagy tartóelemet. Amíg tart egy kávészünetet, vagy más munkafolyamatot végez, fél óra, egy óra elteltével a rögzült elemet elől középen egy, hátul pedig a két széléhez közel két lamellóval rögzíti. Az így beillesztett lamelló kekszek fele kiáll, amit száradás után szintbe vág és csiszol. A végeredmény egy rusztikus hatású idegen csap, amelyet a régi szakik is használtak, csak sokkal nehezebben kivitelezhető kézi munkával.

A kész szerkezetbe először beillesztette a 2 centisre vastagolt száraz akácdeszkákat. Ezek első és hátsó hosszát 2-2 cm-el rövidebbre hagyta, hogy elöl, oldal és hátul a fenyővel közvetlenül a padozati rész ne érintkezzen. Ezeket a 2 cm-es részeket egy 2×3-as – szintén akác – léccel töltötte ki, amely így egy külön belső peremet alkot a padozat felett 1 cm-es magasságban és az esetlegesen néha a padozatra is kerülő nyúlpiszok nem érintkezhet közvetlenül a nedvszívóbb fenyő szerkezeti elemekkel.

A padozat bal hátsó sarkában Károly kialakított egy 20×30 cm-es részt 8 mm-es szitarácsból, a padozat ezen része alá pedig beépített egy krómnikkel acéllemezes tálcás fiókot a trágyának. A nyuszi megszokta ennek használatát és a potyadék legalább 95%-a itt távozik.

A padozat beépítése után Károly felerősítette a 20 mm-es oldalsó lambériaborítást, majd elkészítette a két teret (a kifutó- és etetőteret, valamint a „hálószobát”) elválasztó falat. A két tér közötti nyílást elhúzható ajtóval is le lehet zárni. Az alvótér – amelynek oldala mindenütt zárt deszkaborítású – télen telepakolható szalmával, amibe nagyobb hideg esetén be tud bújni a nyuszi.

Ezt követően elkészítette az ajtókat. Az ajtó keretét klasszikus kézi ollós csapolással készítette, és a ragasztott csapokat a régi fenyő konyhabútorokon látható tiplis idegen csappal erősítette meg. A keret középső osztóját az előbbiekben említett „fél-lamellós” technikával rögzítette, ami így illeszkedik a szélek idegencsapos stílusához.

A nagyobb teret teljes hosszában lehajtható ajtó zárja, amelynek két oldalsó része fémrácsos, közepén viszont egy kisebb, külön is nyitható, tömör fa ajtó van. Etetésnél ez utóbbit használják. A teljes rész lenyitásával pedig a nyuszi külön kiülő helyet is nyert. Az ajtók gombját Károly fenyőből esztergálta.




hirdetés

EZT IS Ajánljuk
Ötletek
Nyuszis tárolók húsvétra
Kedves húsvéti dekoráció lehet otthonodban a következő nyuszis tároló.


csináld magad
Három barkácsötlet nyuszigazdiknak
Ha szeretsz barkácsolni és háziállatokat is tartasz, akár te is készíthetsz számunkra kényelmes és praktikus kiegészítőket. Nyuszinak például jól jön egy nagyobb ól vagy házikó. Íme három ötlet!


csináld magad
Barkácsolj húsvétra: aranyos nyuszik faszeletekből
Alig egy hónap van hátra húsvétig, itt az idő, hogy elkezdjük az ünnepi hangolódást!


csináld magad
DIY kiegészítők gazdiknak: a macskakuckótól a csirkeetetőig
Legyen szó nyusziról vagy kiscicáról, ha háziállat érkezik a házhoz, gondoskodni kell róla. A szeretetreméltó cukiságok aztán hamar belopják magukat a szívünkbe, így gyakran el is kényeztetjük őket… Jól jönne a te kedvencednek is egy új kuckó vagy egy rendes etető? Cikkünkben hasznos kreatív ötleteket találsz!






Kert-balkon

Cuki házikó fából










Fizessen elő a magazinra!

Havonta megjelenő lakásfelújítással, átalakítással, építkezéssel, kertrendezéssel valamint számos egyedi barkács- és javítási ötlettel, tanáccsal szolgáló színes magazin.





ötletmozaik.hu © 2024

minden jog fenntartva




Hírek csináld magad
Otthon-bútor Kert-balkon Szerszám-anyag Gyerkőc
Gép- és anyagújdonságok Ötletek Építési bajnokság