Szebb várost szeretnénk?


Egy klikkeléssel megszépülhet városunk vagy kerületünk egy kiválasztott közterülete.

2013. szeptember 13-án egyedülálló kezdeményezés indult hét építőipari cég részvételével. A Hörmann, a Mapei, a Fujitsu-Fisher klíma, a Ravak, a Rigips, a Creaton és az ELKO EP Hungary közösen indította el a „MegszépülAVárosom” kezdeményezést, amelynek keretében egy fővárosi kerületet vagy egy vidéki város közterületét újítják fel a cégek. A kiválasztási folyamatot a lakosságra bízza a hét építőipari szereplő, az erre létrehozott weboldalon. A szavazás december 20-ig tart, amely után a projekt képviselői – a polgármesterrel közösen – kiválasztják a nyertes település vagy kerület felújítani kívánt közterületét, és 2014 tavaszán a lakosság bevonásával felújítják azt.

A hét kezdeményező az ÉpítkezemFelújítok társulásba (www.epitkezemfelujitok.hu) tömörülve eddig az építkezőket és felújítókat segítette ötletes tanácsaival, különleges lehetőségeivel. Most azonban úgy gondolták, hogy itt az ideje egy nagyobb léptékű összefogásnak. Így született meg a „MegszépülAVárosom” program, amelynek keretein belül a társulás 2014 tavaszán, annak a budapesti kerületnek vagy vidéki városnak egy közterületét újítja fel, amelyek 2013. szeptember 13. és december 20. között a legtöbb szavazatot kapja. A szavazási időszak lezártát követően a társulás a helyi önkormányzattal egyeztetve dönti el, hogy a nyertes település melyik közterülete (játszótér, park, nyíltkert, körforgalom) kerüljön felújításra.

Az elmúlt másfél hónap alatt közel 10 ezer ember szavazott szeretett településére. Az eddig beérkezett szavazatok alapján a vidéki városok közül Dunakeszi, a budapesti kerületek közül pedig a XIII. kerület áll nyerésre.

„Az építőiparban még mindig érezhető válság ellenére, a hét kezdeményező cég most gondolta időszerűnek, hogy elindítsa a „MegszépülAVárosom” kezdeményezést. A közös gondolat és álláspont kialakítása – miszerint felelősséggel tartozunk lakóterünkért, környezetünkért – nem volt nehéz feladat, hiszen ezek a vállalatok már egyenként is bizonyították elkötelezettségüket és érzékenységüket a társadalmi problémák és azok megoldása iránt. A program szeretné bebizonyítani, hogy a közösség erejét használva, együtt, képesek vagyunk szebbé varázsolni mindennapi életünk színterét” – mondta el a kezdeményezéssel kapcsolatban Szabácsik Gergely, a projekt koordinátora.

A felújítás – a felújítandó közterület adottságaitól függően – kiterjedhet szemétszedésre, padok cseréjére, felújítására, virág-, fa- és bokorültetésre, füvesítésre, játszóterek felújítására közterületi pavilonok, ülősarkok kialakítására is. A program szervezői azt tervezik, hogy a felújítást a helyi önkormányzat és lakosok bevonásával végzik el. A munkálatokra előreláthatólag 2014. március 1 és május 31. között kerül majd sor.

A programról bővebb információ a http://megszepulavarosom.hu/ vagy a projekt Facebook oldalán található. Mindenkinek érdemes szavaznia a településére, segítsünk városunknak, kerületünknek, hogy még szebb legyen!

Tetszett a cikk? Oszd meg barátaiddal:
Nyomtatás

EZT IS NÉZD MEG!


Szavazzon Európa legszebb homlokzataira!
22 ország 252 épületének részvételével, építészek számára indult el a Baumit Life...
Az Év háza 2017-ben
Hagyományosan az Építészet Világnapja nyitóeseménye volt a Magyar Művészeti Akadémia,...
Még mindig szigetelhetjük a házat
Födémszigeteléssel akár még ebben a fűtési szezonban is 25%-kal csökkenthetjük a...
Napelemes tetőcserepet fejleszt a Terrán
A családi vállalkozásból nemzetközi nagyvállalattá nőtt Terrán Tetőcserép Gyártó...
Csillár papírlampionokból
Négy méteres Kosár Judit budapesti lakásának belmagassága, s mert a szoba egyik felében...
Idén is összecsapnak a világ legjobb favágói
November 3-án és 4-én visszatér a norvég olimpiai városba, Lillehammer-be a STIHL...

TPL_BEEZ2_ADDITIONAL_INFORMATION