hirdetés



Nyílászárók tartós éke, a kilincs

Gép- és anyagújdonságok

Nyílászárók tartós éke, a kilincs

Téves az az elképzelés, hogy a kilincs csak az ajtó becsukására és kinyitására szolgál. Önmagában is esztétikai értéket képvisel ugyanis, emeli ? netalán rontja ? az ajtó vagy az ablak megjelenését, miközben a nyílászárók egyik legfontosabb szerkezeti eleme.

Rendszeresen használjuk, naponta többször és többfélét is a kezünkbe veszünk, de általában csak akkor vesszük észre, amikor már nem működik jól. Minden egyes nyitáskor és csukáskor a kilincs segítségével húzzuk az ajtót, és rajta keresztül működtetjük a zárat. Érdemes tehát a kilincs megválasztását nemcsak esztétikai, hanem funkcionális szempontból is jól átgondolni. Az otthon szépsége, egységes belsőépítészeti megjelenése a nyílászárók díszítőelemein, vasalatain is múlik. Lakáskultúránk az ilyen apróbb részletekben rejlik. Kilincselés Tartsuk szem előtt, hogy nemcsak az ajtók, de külön választható szerelvényeik is több évtizedre szóló beruházások, amelyek kifogástalan működésük mellett együttes hangulati hatásukkal, esztétikájukkal állandó örömet szereznek számunkra, befolyásolva hangulatunkat. Gondoljunk arra is, hogy látványukon túl egyáltalán nem mindegy, hogy közben a felületük érintése kellemes vagy taszító, ahogyan az sem, hogy jól kézbe simulnak-e. Egy építkezés során apróságnak tűnhet, de a valóságban nem könnyű a lakásunkhoz illő, a környezetével harmonizáló kilincset választanunk. Az utóbbi évtizedben ezen a területen is kedvező változások történtek, a kilincsválaszték rendkívüli módon gyarapodott. Az eltérő funkciók, a  korszerűbb anyagok és a megváltozott igények új kihívások elé állították a gyártókat. Néhány komolyabb cégnél a legnevesebb dizájnerek, formatervezők dolgoztak az új kollekciókon (Hoppedesign by Giugiaro). Gondoljunk csak a gombamód szaporodó középületekre, üzletekre és irodákra.

Kézben tartva

A kilincsek és zárcímerek (pajzsok) különféle anyagokból készülnek, felületi védelmük az alapanyagnak megfelelő kopásálló felületi kezeléssel ellátott. Az igényes kilincskollekciók választékát a gyártók különféle felületi- és anyagkombinációkkal igyekeznek vonzóbbá és szélesebbé tenni. Nem ritkák az azonos anyagú, de fényes és matt részekből álló kombinációk, amelyeknél általában a kilincs nyakrésze fényes, a fogantyúja pedig matt. Egyre divatosabbak a polírozott, szatén és barnított kilincsek is, és az ilyen felületek különféle párosítása.

Rézkilincsek

Általánosan használt anyag a sárgaréz, amely alkalmas fényesre polírozott, antikolt felületek kialakítására is. Az igényesen megmunkált rézfelületeket minden esetben ? egy jó tapadószilárdsággal rendelkező, vegyszer- és oldószerálló ?, a felületekre égetett színtelen lakkréteg védi az oxidáció ellen. Ha ezt a védőréteget mechanikus sérülés éri, azon a helyen oxidálódhatnak. Általában sárgaréz az alapanyaga a legtöbb króm, nikkel és bronz kilincsnek, valamint csiszolt felületű változataiknak.

Alumínium kilincsek

Alapanyaguk korrózióálló alumínium, amelynek felületét végkikészítésként galvanizált védőréteggel látják el. Divatosak a tompán csillogó, natúr ezüstszínűeken kívül a natúr matt, az acélszürke, a bronz- és pezsgőszínűre oxált készletek. Elsősorban viszonylagos olcsósága és tisztántarthatósága miatt kedvelt.

Króm-nikkel kilincsek

Kilincskészleteket készítenek nemesacélból, azaz króm-nikkelacélből is. E szerelvényeket a tartósság, a sav- és korrózióállóság jellemzi. Felületük rozsdamentes, amit egy passzív króm-nikkel réteg garantál. A felületükre került szennyeződés háztartási tisztítószerekkel eltávolítható. Jellemzően ipari létesítmények és irodaházak szerelvénye, de a modern stílusú otthonokban is egyre inkább kezd teret hódítani.

Műanyag kilincsek

Az e célra használt anyagok magas ütés- és kopásállóságúak, szilárdságuk kitűnő. Jó időjárás- és vegyszerállóságuk miatt a műanyagból készült kilincsszettek egyre kedveltebbek, a forma- és színviláguk is folyamatosan bővül. A karcolódásra azonban bizonyos mértékig hajlamosak.

Pántok

 

A beltéri ajtókat általában a pántokkal és zárakkal együtt vesszük meg. A belső ajtókat általában korrekt működést biztosító, ám kissé jellegtelen pánttípusokkal szerelik fel a gyártók. Akkor célszerű ajtópántot külön választani, ha az adott ajtótípusra szerelt ízlésünknek nem megfelelő. A külső megjelenés szempontjából az ilyen vasalatok nem túlságosan szembetűnők, de ha az ajtóra egyedi kivitelű kilincskészletet választunk, akkor célszerű, ha az ajtó pántjai is ehhez  igazodnak, vagyis harmonizálnak egymással.

A kilincs nyitja

Ha kellő körültekintéssel  választjuk ki a nyílászárókat és egyéb szerelvényeiket, azzal elérhetjük, hogy otthonunk jellegzetes és időtálló berendezési tárgyaivá váljanak. A kilincsek és zárak kiválasztásánál az is lényeges szempont, hogy a kilincsek csapja évek múlva is szilárdan, lötyögés nélkül illeszkedjen a zár nyílásába, és az ajtóra szerelt kilincsbe. Ezt néhány gyártó különlegesen kialakított kilincscsappal és szorítócsavarral biztosítja. Más esetekben a kilincsnyakat a zárcímer belső oldalán kialakított fészekbe illeszkedő kopásálló betétgyűrűvel és lemezalátéttel biztosítják a lógás, kilazulás ellen. A kilincsnyakat a szorítóalátét rögzíti a zárcímerbe, ami a halk és könnyű mozgatást biztosítja. A kilincsnyakra peremezett alátét a kotyogást akadályozza meg, a két oldalról megvezetett kilincs pedig hosszú távon is szinte holtjáték nélküli használatot eredményez. Sok esetben a használat során, és a nem megfelelő rögzítés miatt előfordulhat, hogy a kilincs a kezünkben marad. Ennek megoldására szolgál az úgynevezett átmenő csavaros rögzítésű kilincs, amely átfogja az ajtólapot, így a rögzítés nem csak az ajtó felületén történik, hanem az egész ajtólapon át.

Kulcsok és kilincsek

A zárak lényeges tulajdonsága a kilincs és a kulcslyuk távolsága. Az általánosnak mondható kilincs-kulcslyuk távolság 70-90 mm, ettől eltérő lyuktávolságú zárak esetében csak a hozzájuk illeszkedő zárcímeres kilincseket, vagy két darabból álló, ún. rozettás kilincs- és kulcscímert választhatunk. A hagyományos zárcímerek egységesített lyukpárral kialakítottak, ám egyre több típusnál különálló darabok alkotják a kilincs- és kulcscímert. Ez ugyanis befolyásolhatja a választható zárcímerek (zárpajzsok) kiválasztását. A hazai bevésőzárak korszerűsített változatain DIN (Deutsche Industrie Norm, azaz német ipari szabványú) átmenő furatok segítik az osztott zár- és kulcsrozetták felszerelését, emellett ezek a zárak szerelés nélkül alakíthatók át jobbos vagy balos kivitelűre.

Kiegészítők űrkorszaki dizájnnal

A kilincseken kívül számos egyéb kiegészítő tárggyal díszíthetjük a nyílászárókat, ilyenek a kopogtatók,ütközők, gombok, rozetták, pántsapkák stb.

 




hirdetés

EZT IS Ajánljuk
Otthon-bútor
Ajtóból polc
Fölöslegessé vált egy ajtónyílás Dén Jánoséknál, Tasson. Ez azonban nem jelenti azt, hogy funkciótlanná is: a tok kibontása után kisméretű téglával fel lett falazva és az áram, valamint a tévékábel a helyére lett vezetve.


Gép- és anyagújdonságok
A szürke az új fehér
A fehér szín egyértelműen a múlté – már ami a nyílászárókat illeti.


Otthon-bútor
Ablakpárkány s. k. - készítsük fából!
Ablakaink korszerűsítése nem csupán ablakcserét jelent: sok esetben új párkányt is kell készítenünk. Példánkban meghagyták az ablak klasszikus fa keretét, és abba helyezték be az új, műanyag nyílászárót, így nem volt szükség falbontásra. A párkány viszont s. k. készült.


Szerszám-anyag
Sikeres a magyar Praktiker
A válság évei után a tavalyi évet már nyereséggel zárta a magyar Praktiker. Ez – vagyis a fokozódó vásárlói aktivitás – a záloga annak, hogy a magyar befektetők tulajdonába került barkácsáruházlánc a jövőben is a vásárlók megelégedésére végezheti tevékenységét.








Otthon-bútor

Tetőtéri ablakok


Szerszám-anyag

Fűt a falfesték!

hirdetés





Fizessen elő a magazinra!

Havonta megjelenő lakásfelújítással, átalakítással, építkezéssel, kertrendezéssel valamint számos egyedi barkács- és javítási ötlettel, tanáccsal szolgáló színes magazin.





ötletmozaik.hu © 2024

minden jog fenntartva




Hírek csináld magad
Otthon-bútor Kert-balkon Szerszám-anyag Gyerkőc
Gép- és anyagújdonságok Ötletek Építési bajnokság