hirdetés



Fizessünk kevesebbet a gázért

Gép- és anyagújdonságok

Fizessünk kevesebbet a gázért

Februártól az Emfesz Kft. új, lakossági szolgáltatási csomagot kínál a fogyasztóknak. A gas.hu új, gazdaságosabb alternatívát jelent a lakossági ügyfelek számára.

A gázpiac újdonsült szereplője új, kedvezőbb feltételeket kínál a fogyasztók számára. Miben nyilvánul ez meg? Éves szinten körülbelül 8%-ot takaríthat meg az, aki a váltás mellett dönt. Már most nagy az érdeklődés az új gázszolgáltató iránt.

Hogyan váltsunk?
Talán a környezetvédelmet is szem előtt tartva az Emfesz Kft. tulajdonosai úgy döntöttek, hogy csak és kizárólag interneten keresztül lehet szerződést kötni a céggel. Első lépésben szerződnünk kell az Emfesz Kft.-vel, majd regisztráltatnia kell magát minden felhasználónak, hogy szabadpiaci fogyasztó lehessen. Mindezek után mondhatjuk csak fel jelenlegi közüzemi szerződésünket. Fontos tudnivaló, hogy a közüzemi szerződések mindig hó végével történnek felmondásra és onnan számítják a 4. hónap első napját, mint első fogyasztási napot a szabad piacon.

Mit jelenthet ez számokban?
Egy társasházi lakás éves közüzemi gázszámlája eléri a 96 ezer forintot, ami persze általány díj, de jelen esetben egy egyedi fűtési, cirkos lakásról van szó, melynek alapterülete 58 négyzetméter. Éves szinten ez 960 köbméter gáz felhasználását jelenti. Ez általány díjban havi 8 ezer forintot jelent. Az Emfesz ajánlatával így 8 ezer forintot spórolhatunk egy év alatt. Vagyis havi 600-700 Ft-tal csökkenthetjük fűtés számlánkat.

Bővebb információért látogassák meg a www.gas.hu internetes portált.




hirdetés

EZT IS Ajánljuk
Gép- és anyagújdonságok
Színt a színhez!
A Baumit Baumacol segít a fugázó kiválasztásában.


Szerszám-anyag
Felújít, átalakít - energiát takarít meg
Szeretné csökkenteni energiaköltségeit, miközben otthona komfortfokozata, így értéke is emelkedik? Néhány korszerűsítési és felújítási tanácsot megfogadva, akár a felére csökkentheti fűtésszámláit. Minden lakástulajdonos élhet a felújítási lehetőségekkel.


Szerszám-anyag
Hogyan varázsolhatod otthonod még izgalmasabbá egy kis mozaikkal?
A lakásépítéseknél és a lakások felújításánál egyre divatosabbak a mozaikkal burkolt felületek. 


Kert-balkon
Szép kaspóban szebb a növény
Natúr kaspókat díszít mozaik technikával Tasnádi Bernadett.








Gép- és anyagújdonságok

Melyik fűtésfajta a leggazdaságosabb?



hirdetés





Fizessen elő a magazinra!

Havonta megjelenő lakásfelújítással, átalakítással, építkezéssel, kertrendezéssel valamint számos egyedi barkács- és javítási ötlettel, tanáccsal szolgáló színes magazin.





ötletmozaik.hu © 2024

minden jog fenntartva




Hírek csináld magad
Otthon-bútor Kert-balkon Szerszám-anyag Gyerkőc
Gép- és anyagújdonságok Ötletek Építési bajnokság