hirdetés



Fordulatot ígér az új CSOK

Gép- és anyagújdonságok

Fordulatot ígér az új CSOK

Az építkezők-felújítók kétharmada hasznosnak tartja az új CSOK-ot.

A használt ingatlan vásárlását tervezők 64%-a igénybe szeretné venni, míg korábban csak 12% lett volna jogosult rá – derül ki a Mapei Kft. 800 fő megkérdezésével, 2019. márciusában végzett online felméréséből.

A Mapei sóskúti üzeme.

Bővül családi otthonteremtési kedvezmény. Július elsejétől már használt lakás vásárlására is igényelhető a CSOK mellé felvehető kamattámogatott kölcsön, amely két gyermek esetén 10 millió, három gyermek esetén 15 millió forint.
A használt ingatlan vásárlását tervezők 64%-a nyilatkozott úgy, hogy szeretné igénybe venni a CSOK-ot. 15% még nem tudja, 22% pedig biztosan nem veszi igénybe.
„2018-ban ugyanezen a panelen végzett kutatás során a válaszadók 81%-a nyilatkozott úgy, hogy nem jogosult a CSOK-ra! 12% volt jogosult, 7,4% nem tudta, de mindössze 5% vette igénybe. Ez mindenképpen egy fordulatot jelez. Bízom benne, hogy ez a fordulat végbe is megy és újabb lendület ad az építőiparnak a második félévben” – véli Markovich Béla, a Mapei Kft. ügyvezetője.

Markovich Béla, Mapei ügyvezető.

Az eredmények azt mutatják, hogy a támogatás kibővítése kedvező fogadtatásra talált. A válaszadók 66% hasznosnak értékeli az új CSOK-ot. Mindössze 13% szerint vélekedik úgy, hogy egyáltalán nem hasznos. A válaszadók többsége szerint a CSOK kedvező hatással van az ingatlanpiacra, a gazdaságra és a gyermekvállalási kedvre.

Közel 40 százalékot nőtt a Mapei Kft. az első negyedévben

A Mapei Kft. árbevétele 38,25 %-kal volt magasabb az év első három hónapjában, mint az előző év azonos időszakában.
„Ez a tervezett növekedésnek majdnem a duplája. Azt várjuk, hogy a növekedésünk továbbra is töretlen marad, és annak ellenére még erőteljesebb lesz, hogy az építőipar növekedésének lassulását prognosztizálják az év közepétől. A kilátásokat vizsgálva arra számítunk, hogy a tervezett 16%-os növekedésnél nagyobb, 30% körüli növekedést érünk el az év végére” – mondta Markovich Béla a Mapei Kft ügyvezetője.
Az optimizmus oka, hogy a nemrégiben átadott új gyárnak köszönhetően újraindult a vállalat exportja, ami 2017-ben állt le az egyre bővülő hazai igények miatt. Jelenleg Szerbiába, Romániába, Horvátországba és Szlovéniába szállít építőanyagokat a vállalat.
Az építőipar a szomszédos országokban is folyamatos növekedésben van, még ha kisebb mértékben is, mint a magyar. A Mapei Kft. célja, hogy a hazai és exportigények maximális kielégítésével kiaknázza az építőipar bővülését a régióban – mondta Markovich Béla.

A Mapei Kft. budaörsi központja.

Maximumon az építőipari teljesítmény

A szakember véleménye szerint az ágazat jelenleg a maximumához közel teljesít. A nagyobb teljesítmény legnagyobb akadálya a jelenlegi szervezettség mellett a szakmunkások és most már a segédmunkások hiánya.
Emellett egyre nagyobb problémát jelent a generálkivitelezők által vállalt szűk vállalási határidők. Gyakori, hogy a munka megnyerése érdekében olyan határidőket vállalnak, amelyek a mai munkaerőhiányos helyzetben teljesíthetetlenek, nem is beszélve a technológiai idők betartásáról. Többek között ennek a következménye, hogy egyre több beruházás csúszik.
Kismértékben bár, de fékezi a növekedést az építőanyagárak és a munkadíjak emelkedése. Az áremelkedés egyik oka az alapanyagárak emelkedése, valamint a kereslet erősödése. Markovich Béla szerint egyre lassul, majd az év végére megáll az áremelkedés üteme. Mindez várhatóan hatással lesz az ingatlanárakra, amelyek kismértékben idén is tovább nőnek.

 




hirdetés

EZT IS Ajánljuk
Ötletek
5 szakértői tipp a klímás fűtéshez
Az elmúlt napok mínuszaiban előfordulhatott, hogy otthonunk fűtési rendszere nem bizonyult elegendőnek ahhoz, hogy komfortos meleget teremtsünk általa. A gáz- és villanyfűtés mellett milyen korszerű kiegészítő vagy akár helyettesítő megoldást javasolt, hogy az komfortos és energiatakarékos is legyen?


Hírek
A magyarok 40 százaléka takarékoskodna korszerű hőszigeteléssel
Egyre fontosabb a korszerű hőszigetelés az otthonteremtők számára. Az újHÁZ Centrum júniusi Trendriportja alapján a felújítást tervezők közel harmada készült ezzel kapcsolatos munkálatokra egy éven belül, de a kérdésben továbbra is van igény az edukációra és a szakértők bevonására.


csináld magad
Három hasznos kiegészítő kandallóhoz
Beköszöntött az ősz, ideje, hogy megkezdjük a felkészülést a fűtési szezonra. Ha rendelkezel kandallóval vagy most tervezed a beszerzését, a következő DIY kiegészítők neked is jól jöhetnek!


Otthon-bútor
Helytakarékos családi ház
A XI. kerület, azaz Újbuda a főváros egyik legnépszerűbb kerülete. Kitűnő adottságai miatt – közel van a belváros, igazi tömegközlekedési csomópont – nem véletlenül kedvelik a lakásvásárlók, az ingatlan fejlesztők. 




Kert-balkon

Van új a hó alatt







hirdetés





Fizessen elő a magazinra!

Havonta megjelenő lakásfelújítással, átalakítással, építkezéssel, kertrendezéssel valamint számos egyedi barkács- és javítási ötlettel, tanáccsal szolgáló színes magazin.





ötletmozaik.hu © 2024

minden jog fenntartva




Hírek csináld magad
Otthon-bútor Kert-balkon Szerszám-anyag Gyerkőc
Gép- és anyagújdonságok Ötletek Építési bajnokság