Emelkedik a lakásépítő cégek bizalmi indexe


Az építőipari beruházások tekintetében magasak és bizakodóak az elvárások az uniós forrásoknak és a CSOK-nak köszönhetően.

Kérdés azonban, hogy a kormányzati előrejelzések hatására lesz-e, aki a beruházásokat megvalósítja. Sok szempontból bizakodóak az elemzők az építőipar 2017-es kilátásait illetően. A válság és a központi beruházások visszaesése miatt hosszú ideje szenvedő ágazat számára jó hír, hogy az adatok a piaci beruházások növekedését mutatják. A 2016-os apály után 2017-re számottevően bővülnek az uniós kifizetések, így akár 8-10 százalékos bővülés is elérhető az építőiparban a GKI prognózisa alapján. A növekedési várakozásokat erősítik a piaci folyamatok is. A kormányzati intézkedések – az áfacsökkentés és a Családok Otthonteremtési Kedvezménye (CSOK) – is bizakodásra adnak okot, a lakásépítő cégek bizalmi indexe pedig 2016 őszén meredek emelkedésbe kezdett. A KSH adatai szerint a 2016 első háromnegyed évében kiadott új építési engedélyek, bejelentések alapján a tavalyinál 90 százalékkal több, összesen 9172 lakóépület építését tervezik 2017-ben.

lakásépítés, építkezés, cégek, bizalmi, index, emelkedik, jó, kilátások, nagyobb, körültekintés,
A korábbi előrejelzések szerint az építőipar 2017 második felétől járulhat hozzá egyre nagyobb mértékben a GDP növekedéséhez. Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke és a Magyar Építőanyag és Építési Termék Szövetség (MÉASZ) elnöke szerint mindez az uniós pályázatok felfutásának és a társasház-építések akár duplázódásának köszönhetően történhet meg.

lakásépítés, építkezés, cégek, bizalmi, index, emelkedik, jó, kilátások, nagyobb, körültekintés,
Mégis vetül árnyék az optimista képre. A Parlament év vége előtt nem sokkal fogadta el a minimálbér és garantált bérminimum emeléséről szóló törvénycsomagot, melyet bár kiegészít az egészségügyi hozzájárulás mértékének csökkentése, nominálisan összességében nőnek majd a munkáltatók személyi jellegű ráfordításai. A minimálbérnél számítások szerint több mint 10,5 százalékkal, a garantált bérminimum esetében pedig több mint 20 százalékkal nő a munkáltatók költsége. Ezzel szemben a társasági adó (tao) tízről kilenc százalékra való csökkentése az 500 millió forintot meg nem haladó adóalappal rendelkező kis- és közepes vállalkozásoknál nem fog igazi hatást kiváltani – mondják az újHÁZ Centrum szakértői, akik szerint ennek ellensúlyozására jó lehetőség lehet a vállalkozások részéről a hatékonyságuk növelése.

lakásépítés, építkezés, cégek, bizalmi, index, emelkedik, jó, kilátások, nagyobb, körültekintés,
Az építőipar különösen élőmunka-igényes ágazatként azok közé tartozik, ahol a jogszabályi változások jelentős problémákat okozhatnak. Komoly kihívások elé állítják a szakmát ezek az intézkedések, hiszen az ágazatnak megoldásokat kell találnia arra, miként lehet a munkaerőhiány okozta problémákat áthidalni. Ez és a fellendülő kereslet járulékos kockázata magával hozhatja a kóklerek és szerencselovagok megjelenését is, akik nem tisztességes módon, kellő szakképzettség nélkül próbálnak érvényesülni a piacon – hívják fel a figyelmet az újHÁZ Centrum szakértői. A jövőben tehát nem csak az építőipari vállalatoknak, hanem a megrendelőknek is az eddiginél nagyobb körültekintéssel kell eljárniuk.

Tetszett a cikk? Oszd meg barátaiddal:
Nyomtatás

EZT IS NÉZD MEG!


Falburkolat fából
A lambériázás az otthon dekorálásának örök visszatérő eleme. A hetvenes években az...
5 alapelem, ami nélkül nincs jó hőszigetelés
A kora őszi időszak a legalkalmasabb arra, hogy falaink hőszigetelésével felkészítsük...
Gardrób helyett bunki
A gyerekszoba falának egyik beugrójában korábban csak a nagyobbik fiú íróasztala...
Mediterrán stílusú kút
Az akkoriban még frissen vásárolt falusi lakóház udvarán volt egy régi, de működőképes...
Bútorrestaurálás
Régi bútorok felújításának gyakori módszere volt egy időben, hogy olajfestékkel egyszerűen...

TPL_BEEZ2_ADDITIONAL_INFORMATION