hirdetés



Durva viharban is szilárdan áll a háztető

Gép- és anyagújdonságok

Durva viharban is szilárdan áll a háztető

Egy ház tetejének több évtizedig kell bírnia a strapát. Az utóbbi időben egyre gyakoribb viharok miatt célszerű tehát a korábbinál is nagyobb biztonságra törekedni.

tető, cserép, betoncserép, vihar, viharálló, terrán

A nyári viharok sajnos az idén is sok ház tetejét megrongálták, amivel rengeteg gondot okoztak az ott lakóknak. Sokan nem is tudják, hogy háztetőjük mennyire nincs biztonságban a sokasodó és egyre durvább viharok miatt. A következő évtizedekben a szélrekordok várhatóan sokszor meg fognak dőlni, és a pusztító erejű viharok gyakorisága is nőni fog. Előfordulhat, hogy az a tető, amely az elmúlt időszak szélviharait károsodás nélkül vészelte át, a jövőbeni viharokban már károsodhat. Az előre nem tervezett, de a károsodás miatt szükségszerűvé váló tető felújításához is érdemes olyan körültekintően hozzákezdeni, mint az új építésű tetők esetében és minden helyzetben fontos szakember véleményét kikérni. Nagy József ácsmester, és több Terrán Tetőspecialista szerint a következőkre kell odafigyelni a kivitelezés során ahhoz, hogy háztetőnk valóban viharálló legyen és akár egy életen át ellássa funkcióját:

- a szélsőséges viharok miatt ajánlatos például betoncserepeket használni

- törekedjünk viharbiztos tetőre – ha viharkapcsokat használunk, néhány ezer forintos többletköltséggel jóval viharbiztosabb a tetőnk

- lehetőleg minőségi alapanyagokat vásároljunk (de az azbesztet tartalmazó palatetőt környezetet-károsító hatása miatt is javasolt lecserélni)

- vegyük igénybe a gyártók ingyenes szaktanácsadását, a nagyobb cégek telefonon, e-mailben, de akár a helyszínen is segítséget nyújtanak,

- preventív gondolkodás = tudatos vásárló: előnyös és hosszútávon kiválóan megtérülő befektetés, ha ismert, nagy múltú, tapasztalt gyártót, illetve márkát választanak,

- ajánlott megfelelően képzett ács szakember véleményét kikérni, illetve a kivitelezéssel megbízni (legyenek ellenőrizhető referenciái),

- alapvetően a legjobb megoldás, ha rendszerben gondolkodunk, hiszen az adott gyártó tetőcserepei mellé kínált rendszerelemek felhasználásával lesz garantáltan tartós és viharálló a tetőrendszerünk.

A Terrán, hazánk közel 100 éves cserépgyártója, világszínvonalú technológiájával garantálja, hogy idő- és viharálló, a funkcióját maximálisan betöltő tetőrendszert biztosít vásárlóinak, és a cég termékei kiállják az éghajlati viszontagságokat, kiválóan megfelelnek a Kárpát-medence egyre gyakrabban szélsőséges időjárási viszonyainak is. A megfelelő tetőrendszer elemekre biztosított garancia mellett a cég 50 év, illetve Életre Szóló Garanciát ad vásárlóinak. Felelős, magyar gyártóként a Terrán Tetőcserép Gyártó Kft. célja, hogy olyan folyamatosan képzett, elhivatott szakemberek dolgozzanak a termékeikkel, akik a szakmájuk csúcsát képviselik. Ehhez nyújt segítséget a Terrán Tetőspecialista program, amelynek tagja kizárólag olyan képzett szakember lehet, akinek a szakmai felkészültsége, gondolkodása teljes mértékben összeegyeztethető a Terrán Tetőcserép Gyártó Kft. által képviselt minőségközpontú irányelvekkel. Az akkreditált szakemberek a www.acskereso.hu oldalon keresztül érhetők el.

Érdekességek a Terrán Tetőcserép Gyártó Kft-ről

Mészáros Kálmán a mai Szlovákia területén lévő Negyeden 1920-ban kezdett el betonalapú cserépgyártással foglalkozni, a család 1947-ben a dél-baranyai, régi iparos hagyományokkal rendelkező, mára várossá fejlődött Bólyon telepedett le. Itt fia, Mészáros Vilmos vitte tovább a családi tevékenységet. 1997-ben lépett be a vállalkozásba a család harmadik generációja, ezzel egy időben indult el a gyors technológiai fejlődés is, s mára a Terrán Kft. komplett tetőfedési rendszereivel és kiváló minőségű termékeivel Európa egyik legmodernebb betoncserép-gyártójává nőtte ki magát. A családi tradíciókra épülő cégnél alapvető követelmény a kutató-fejlesztő munka és a minőség iránti elkötelezettség. A vállalat Magyarországon két (Bólyon, Kunszentmiklóson), Szlovákiában pedig egy gyárat működtet, a cégcsoport 2015-ös árbevétele 8,1 milliárd forint, az alkalmazottak száma 208 fő. Horvátországban, Erdélyben, Szlovákiában és Szerbiában vannak leányvállalataik. A cég számos elismerést is magáénak tudhat: 2003 tavaszán Construma Nagydíjat, 2015-ben Construma díjat nyertek, 2005-ben BNV Nagydíj, 2010-ben Business Superbrands, 2013-ban Magyar Termék Nagydíj és MagyarBrands díj – ez utóbbit 2014-ben és 2015-ben ismét elnyerték, ezen kívül 2014-es év legsikeresebb üzleti márkája lett a TERRÁN.

tető, cserép, betoncserép, vihar, viharálló, terrán

További információ:

www.terranteto.hu




hirdetés

EZT IS Ajánljuk
csináld magad
Építsünk előtetőt: véd hótól, esőtől, tűző naptól
Hóban-esőben kényelmetlen a bejárati ajtó előtt toporogva keresgélni a kulcsot. Ez ellen tökéletes megoldás, ha előtetőt építünk a ház bejárata fölé. Bemutatjuk a lépéseket.


Szerszám-anyag
Idén április elején lesz a CONSTRUMA
Az idei évben egészen korán, április 3-7. között ismét érdemes kilátogatni a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontba, a CONSTRUMA Otthonteremtési csokorra mindazoknak, akik már építkeznek vagy csak tervezik, vagy épp már a lakásbelső kialakításánál, esetleg a kerttervezésnél tartanak. 


Szerszám-anyag
Idén piacra kerül a Terrán napelemes tetőcserepe
A 100%-os magyar tulajdonban lévő építőipari nagyvállalat, a Terrán Tetőcserép Gyártó Kft. 2018-ban is töretlen gazdasági növekedést és egyre nagyobb piaci részesedést tudhatott magáénak. 


Szerszám-anyag
Napelemes tetőcserepet fejleszt a Terrán
A családi vállalkozásból nemzetközi nagyvállalattá nőtt Terrán Tetőcserép Gyártó Kft. közel másfél éve zajló kutatás-fejlesztésének eredménye mostanra lehetővé tette, hogy a vállalat széles körben bejelentse a tetőcserépbe integrált napelem fejlesztését.




Gép- és anyagújdonságok

Üveg helyett polikarbonát




Szerszám-anyag

Készüljünk fel a télre



hirdetés





Fizessen elő a magazinra!

Havonta megjelenő lakásfelújítással, átalakítással, építkezéssel, kertrendezéssel valamint számos egyedi barkács- és javítási ötlettel, tanáccsal szolgáló színes magazin.





ötletmozaik.hu © 2024

minden jog fenntartva




Hírek csináld magad
Otthon-bútor Kert-balkon Szerszám-anyag Gyerkőc
Gép- és anyagújdonságok Ötletek Építési bajnokság