hirdetés



Játékkonyha extrákkal

Gyerkőc

Játékkonyha extrákkal

Első ránézésre átlagos konyhának tűnik, és csak ha jobban megnézzük, akkor derül ki, hogy valójában játékkonyha, amelyet az óvodának készített Teleki Tibor.

A hasonlóságot egy igazival az adja, hogy a fő alapanyag ugyanolyan bútorlap, mint amit általában konyhabútor céljára használnak, bár a kisebb elemeket Tibor rétegelt lemezből és tömör fából készítette. A munka során több olyan alkatrészt is felhasznált, amelyek valódi konyhaeszközökből lettek kiszerelve. A játékélmény növelése céljából olyan elemeket épített a bútorba, amelyek a konyhai eszközöket működőképesnek láttatják. Egyrészt az igazi forgatógombok ugyanúgy kattognak, mint az eredeti helyükön, másrészt különböző lámpákat működtetnek, amelyek a készülékek bekapcsolt állapotának illúzióját keltik. A bútorban többek között található hűtőszekrény, amelynek ajtaja nyitásakor felkapcsol egy valódi hűtőlámpa. Tibor ezen kívül a mikróban, a kihúzható páraelszívóban és a sütőben is lámpákat helyezett el. A hűtőajtóra fehér színű lindab lemezt ragasztott, így hűtőmágnes is helyezhető rá. A mosógépházban pedig olyan fényeffekt található, ami a dob forgását szimulálja.

A játékkonyhát két kedves ifjú önkéntes tesztelte és megfelelőnek találta.

A megfelelő méretarány mellett Tibor a biztonságos működés feltételeire is nagyon odafigyelt. Az elektromos részek törpefeszültséggel működnek, az összes ajtót csillapított pánttal szerelte, ami megakadályozza a hirtelen becsapódást, az „üveges” elemek plexiből készültek, a mosógépdob forgása pedig látszólagos. Ez utóbbi okozott neki némi fejtörést, de végül sikerült látványos és biztonságos megoldást találnia. A dobját tízliteres, átlátszó műanyag vödörből készítette, amelyet egy multinál narancsvásárláskor kapott. A gépházba a vödör mögé, annak tengelyvonalába különleges izzót helyezett, amely dekorációs célt szolgál, olyan jellegű mozgó fénye van, mint egy diszkógömbnek. Az izzót szétfűrészelte és oly módon alakította át, hogy 12 V-s feszültséggel működjön. Az Energomat programkapcsolók megfelelő állásában az izzó világítva forogni kezd és ettől úgy néz ki, mintha a mosógépdob forogna.

Hm. Olyan, mintha tényleg forogna a mosógépdob...

     

Igyunk egy teát, utána elmosogatunk!

Részletek

1. A hátfal egy fehér bútorlap. Az összes elemet erre lett szerelve.

2. A hűtőszekrény ajtajára kontaktragasztóval Lindab lemez került.

 

3. A mosógép ajtajának kerete 10 mm-es rétegelt lemezből készült.

 

4. A mosógépajtó polikarbonát lemezét Tibor hőlégfúvó domborította.

 

5. Az elektromos sütő belsejébe kihúzható rácsot szerelt.

 

6. A rács golyós fióksíneken mozgatható ki-be, de nem vehető ki.

 

7. A diszkólámpát Tibor szétfűrészelte és 12 V-osra alakította.

 

8. A mosógépdob tulajdonképpen egy áttetsző műanyagvödör.

 

9. A diszkólámpát Tibor a vödör mögé, a bútor hátfalára szerelte.

 

10. A rendszert szünetmentes tápegység akkumulátora látja el árammal.




hirdetés

EZT IS Ajánljuk
csináld magad
Így lesz a hordóból kényelmes kerti fotel
Kíváncsi vagy, hogy egy egyszerű, kiszuperált hordóból hogyan lesz kerti fotel? Megmutatjuk!


csináld magad
Mozgatható térelválasztó: kezdők is belevághatnak
A mozgatható térelválasztó mögött a felnőttek nyugodtan tudnak ruhát cserélni, a gyerekek pedig bújócskázni, bábszínházazni. Kis lakásban különösen jól jön.


csináld magad
Lehet szép is, ami hasznos: tetőt kap a régi kút
Sokan ragaszkodnak kútjukhoz, amiben a vízárakat ismerve nincs semmi csodálnivaló. Na de mi van, ha a kút teteje elöregedett és már balesetveszélyes? Lássuk, hogyan készített rá új tetőt legutóbbi barkácsbajnokságunk egyik nyertese.


csináld magad
Készítsd vidám hóembert: fából, fonalból, poharakból és CD-ből
Bár nagy hóra mostanában nem igazán számíthatunk, ne hagyd, hogy a gyermekeid öröme elszálljon: készíts te magad vidám hóemberes dekoráció! Mutatunk néhány ötletes megoldást!











hirdetés





Fizessen elő a magazinra!

Havonta megjelenő lakásfelújítással, átalakítással, építkezéssel, kertrendezéssel valamint számos egyedi barkács- és javítási ötlettel, tanáccsal szolgáló színes magazin.





ötletmozaik.hu © 2024

minden jog fenntartva




Hírek csináld magad
Otthon-bútor Kert-balkon Szerszám-anyag Gyerkőc
Gép- és anyagújdonságok Ötletek Építési bajnokság