hirdetés



Építsünk úszótavat!

Kert-balkon

Építsünk úszótavat!

Egyre népszerűbbek az olyan kerti tavak, amelyekben nemcsak gyönyörködni lehet, hanem akár úszni is. Most bemutatjuk egy álomszép, kevés karbantartást és gépészetet igénylő úszótó megépítését, amelybe mindenki első látásra beleszeret.

Egy régi pincegödör állt Naske Sándorék építési telkén Dusnokon, amit valamilyen módon hasznosítani szerettek volna. Ebből következett az ötlet, hogy milyen jó lenne, ha a terasz mellett lenne egy tó, amelyben úszni is lehet, és amely a lehető legtermészetesebb, önfenntartó, ráadásul minimális karbantartást és gépészetet igényel. A tóval elnyerték legutóbbi építési bajnokságunk egyik fődíját.

Tervezés és földmunka

Első lépésként a tó méreteit határozták meg. A megfelelő vízminőség miatt ugyanis fontos, hogy a mély úszózóna és a sekély gyökérzóna vízfelületének aránya nagyjából 1/3-2/3 legyen a gyökérzóna javára. Ezután a meder kialakítása következett: a tó két oldala teljesen függőleges, ezeket téglával falazták föl. Fontos, hogy a meder aljáról az éles köveket, illetve az esetleg ott heverő törmeléket maradéktalanul távolítsuk el, hogy megakadályozzuk a tófólia kilyukadását. A leginkább igénybe vett úszózóna aljára 2-3 cm vastagon homokot terítettek.

Geotextil és tófólia

A következő lépés egy 200 g/m2-es geotextil lefektetése volt. Az átlapolásokat Sándor kézi gázforrasztóval olvasztotta össze. Ehhez az egyik anyag felületét kell óvatosan megolvasztani, majd hozzányomni a másikhoz. Gyorsan lehet haladni, de elővigyázatosan kell dolgozni, mert könnyen lyukad a geotextil. Ezután a tófólia fektetése, hajtogatása következett. Érdemes kifejezetten úszótavakhoz, víztározókhoz kifejlesztett tófóliát (EPDM, BTL) használni. A tófólia fektetése után a gyökérzónánál egy újabb réteg geotextilt fektettek le.

Támfal és levegőztető

Ezután Sándor a mély és gyökérzóna határán egy-egy 35 cm magas támfalat készített téglából. Erre azért van szükség, hogy a gyökérzónába szórt kavics ne csússzon le az úszózónába. Ezeken a támfalakon 1-1 helyen 110-es PVC csővel áttörést készített. Ezután jöhetett a gépészet csövezése. A tó vizét egy 60 wattos, 105 liter/perc kapacitású levegőztető kompresszor forgatja. A gyökérzónába 100 mm-es dréncsövet fektettek. Egyik vége geotextillel lett betömve, a másik a támfaláttöréshez lett bekötve. A levegőkompresszor csöve (16 mm-es PE cső) is le lett fektetve a gyökérzóna támfala mellé és átvezetve a falon. Az áttörések úszózóna felőli oldalánál 1-1 felfelé néző, 90 fokos könyök lett bekötve. Ebben lett elhelyezve egy levegőztető kő, ami a kompresszor csöveihez csatlakozik. Ezután a könyökhöz függőleges irányba egy 40 cm-es toldás lett csúsztatva. A működési elve az, hogy a kompresszor által fújt levegő a pipában felfelé haladva enyhe vákuumot csinál a dréncsőben, így onnan elszívja az elhasznált vizet és oxigénnel dúsítja. Ezért fontos, hogy a levegőztető kő a 90 fokos könyök felső részében legyen elhelyezve, hogy a buborékok ne tudjanak a dréncső irányába haladni.

Lejáró és víz

A csövezés elkészülte után a gyökérzónát átmosott folyami kaviccsal töltötték föl 30 cm vastagon. Ezután készült a lejáró az úszózónához, és ekkor helyezték el a dekorációs elemeket is. A tavat Sándor eső- és kútvízzel töltötte fel. A gyökérzóna különböző mélységű részeibe pedig odaillő vízinövényeket ültetett.

 Anyagszükséglet

- tégla

- mész

- homok

- cement

- BTL 24 A tófólia

- 200 g/m2-es geotextil

-100 mm-es perforált dréncső

- 110 mm-es PVC cső és könyök

- levegőztető kompresszor 60 W 105 l/perc

- 16 mm-es PE cső, idomokkal

- 16-32-es folyami kavics

- dekorsziklák

- akácgerendák

- csavarok

 

Szerszámszükséglet

- kőműveskalapács

- kőműveskanál

- fándli

- vízmérték

- ásó

- talicska

- olló

- gáz forrasztópisztoly

- fűrész

- dekopírfűrész

- fúrógép

- akkus csavarbehajtó

 

Az építés folyamata

 

1. A kiindulási alap az építési telekről elbontott régi ház pincegödre volt.

 

2. A függőleges támfalak megvoltak, ám egy részüket újra kellett falazni.

 

3. Ezen a képen jól látszik a tómeder végleges formája és kétféle zónája.

 

4. A geotextil azért kell, hogy a gyomok ne szúrják át alulról a tófóliát.

 

5. A geotextilre jön a tófólia, amely ezen a képen még össze van hajtogatva.

 

6. A tófóliát kihajtogatás után a meder formájára kell simítani, ez időigényes munkafázis.

 

7. A sekély gyökérzónában a tófóliára is geotextil jön a felső növények gyökerei ellen.

 

8. A vízi élővilágnak levegő kell, ezért itt következett a légkompresszor hajtotta gépészet csövezése.

 

9. A csövek lehelyezése után következett a gyökérzóna feltöltése sóderkaviccsal.

 

10. Sándor a vizet hosszú időn át jól viselő akácból készített lejárót az úszózónához.

 

11. Végül a gyökérzónát beültették növényekkel, amelyek szűrik a tó vizét. Mivel a tónak mind a négy oldalát sóder és növényzet övezi, érdemes a ház felől egy kis stéget is építeni hozzá.




hirdetés

EZT IS Ajánljuk
Kert-balkon
Süssünk-főzzünk a szabadban!
Nagyon szeret a szabadban lenni, a szabadban enni és a szabadban sütni, főzni Benedeczki Ferenc Pakson. Hogy ezt kedvére – valamint családja és a barátai örömére – tehesse, elkészítette ezt a látványkonyhát.


Kert-balkon
A jó kert is fejben dől el
A kertek kialakításakor a természetet és az épített környezetet próbáljuk egységbe hozni. Méghozzá olyanba, hogy egy kényelmes, saját elképzelésünket megvalósító ugyanakkor a természet szépségét is érvényesülni engedő teret kapjunk. A növények persze fontosak, de abban, hogy kertünk a pihenés és a társasági, családi élet kényelmes központjaként működhessen, a gondos tervezésnek és a megfelelő építőelemeknek is fontos szerepe van.


Otthon-bútor
Csőtakaró és polc egyben
A lakás utólagos bővítése, új helyiségek kialakítása esztétika hátrányok megjelenésével járhat. Nagy Lehel is ezzel szembesült Biharnagybajomon, amikor családjával másik lakásba költözött.


csináld magad
Készíts tojásgyűjtő kosarat húsvétra
Várjátok felkészülten a húsvétot: remek délutáni program lehet a gyerkőccel, ha papírból tojásgyűjtő kosárkákat készítetek.











hirdetés





Fizessen elő a magazinra!

Havonta megjelenő lakásfelújítással, átalakítással, építkezéssel, kertrendezéssel valamint számos egyedi barkács- és javítási ötlettel, tanáccsal szolgáló színes magazin.





ötletmozaik.hu © 2024

minden jog fenntartva




Hírek csináld magad
Otthon-bútor Kert-balkon Szerszám-anyag Gyerkőc
Gép- és anyagújdonságok Ötletek Építési bajnokság