hirdetés



Hintaágy háromféleképpen

Kert-balkon

Hintaágy háromféleképpen

A nappali régi fenyő ülőgarnitúráját alakította át hintaággyá az egyébként programozóként dolgozó Major Tamás Veresegyházon.

A méretek véggondolásával, a tervezéssel kezdte a munkát, az anyagok beszerzésével folytatta.

 

1. Először is méretre vágta a faanyagot és összecsavarozta.

2. Ezután lefestette a vázat és az ülőgarnitúrát kültéri lazúrral.

3. A következő lépésben lefűrészelte az ülőgarnitúra lábait.

4. Becsavarozta az akasztókat, és kötéllel felakasztotta a vázra (előtte – képünkön – még lábakkal odapróbálta, hogy kimérje a kötél hosszát).

5. Az árnyékoláshoz fenyőlécből készített keretet – előzőleg az elemeket a helyükre próbálva –, majd lefestette azt is.

6. A keretet felcsavarozta és vízálló zöld ponyvát rögzített rá.

Íme a végeredmény.

Két további változat:

Anyák napjára készítette nagymamája udvarára ezt a hintaágyat építkezésből megmaradt faanyagból Palik Zoltán Szikszón. A méretre vágott anyagokat gyalulás és marózás után facsavar és faragasztó segítségével állította össze, majd két rétegben pácolta, végül tölgyfából „szelt” korongokra helyezte.

 

Fenyőfa alapanyagok felhasználásával készült Hubai Tibor (Budapest) állítható napellenzős, fém láncokon függő ülőrésszel rendelkező kerti hintaágya, amely szükség szerint textil napellenzővel és szivacspárnákkal komfortosítható. Méretei: 190×160 cm.




hirdetés

EZT IS Ajánljuk
csináld magad
Kerítés zsalutéglából mediterrán mintára
Masszív, stabil és erős kerítésünk lesz, ha zsalutéglát használunk alapanyagnak. Van vele munka, de utána hosszú-hosszú ideig fog szolgálatot teljesíteni.


Kert-balkon
Készíts madáritatót a kertedbe virágcserepekből
Egy egyszerű, de nagyon ötletes kerti projektet mutatunk: készülj fel a meleg nyári napokra és lepd meg a kismadarakat itatóval! Csak néhány cserépre lesz hozzá szükséged.


csináld magad
Négy egyedi, saját készítésű kerti konyha
Lapunk olvasói különlegesek abból a szempontból, hogy nemcsak nézegetni szeretik a szép és funkcionális sütögetőket, hanem maguk is szívesen készítenek egyet. Cikkünkben most bemutatunk néhány házi készítésű változatot.


Kert-balkon
Így készülj fel a csapadékos tavaszi időjárásra
A kora tavaszi időjárás számos lehetőséget tartogat arra, hogy nekikezdjünk a ház körüli munkáknak. 











hirdetés





Fizessen elő a magazinra!

Havonta megjelenő lakásfelújítással, átalakítással, építkezéssel, kertrendezéssel valamint számos egyedi barkács- és javítási ötlettel, tanáccsal szolgáló színes magazin.





ötletmozaik.hu © 2024

minden jog fenntartva




Hírek csináld magad
Otthon-bútor Kert-balkon Szerszám-anyag Gyerkőc
Gép- és anyagújdonságok Ötletek Építési bajnokság