hirdetés



Személyre szabott kert

Ötletek

Személyre szabott kert

Aki lakásban lakik, többnyire szeretne saját kertet. Akinek viszont van, az tudja, hogy azt gondozni kell, mindenekelőtt pedig kialakítani. Bemutatunk egy gyönyörű példát.

Egy új építésű ház kertje nem annyira a szépségéről ismerszik meg, inkább felvonulási területre hasonlít, maradék építőanyagokkal, hulladékkal tarkítva. De ebbe nem kell belenyugodni. Parti-Szűcs Erikáék is úgy döntöttek Vácon, hogy egy csodálatos kertet alakítanak ki. Méghozzá olyat, amely nemcsak tavasszal és nyáron, hanem télen is szép, ezért nagyrészt örökzöldekkel telepítették be. Ez persze nem ment egyik napról a másikra: a kert nagyjából négy év alatt nyerte el végső állapotát, amelyet a képeken láthatunk.

Folyamatos tervezés

Menet közben sorra jöttek az ötletek: szükség van egy szerszámos házikóra, ebből a boroshordóból pazar virágtartó válhat, hasznos lenne egy kerti sütögető, igazán jól mutatna a bejárat előtt egy sziklakert; mindebből természetesen az erkélyen virágzó muskátli sem maradhatott ki. Ősszel pedig az általuk ültetett dísztökökkel ékesítették fel a kertet, lakást.

Minden kert egyedi

A kerítésen belül három (!) sziklakertet készítettek, egyet-egyet oldalt és egyet a kert közepén. A kerítés betonfalát örökzöldekkel takarták el, egy elpusztult fa törzsét pedig végül virágtartóként hasznosították.

Szerszámszükséglet

A kerítés, a kis ház és a hordó festéséhez Sadolint használtak, a kerti szarszámaikat Gardena termékek alkotják.

 

A virágtartó hordó nagyon jól érzi magát a cserepes növények és bokrok között.

 

Az erkélyt gyakorlatilag beborítja a muskátli.

 

Ősz a kertben: a teraszt és a házat is saját termesztésű dísztökökkel dobhatjuk fel igazán.

 

Sziklakert az utcán: a gyalogosbejáró kiskaput talajlakó örökzöldek őrzik.

 

A bejárat úgy szép igazán, ha a sziklakert mindkét oldalát övezi.

 

Az örökzöldekkel beültetett lejtős kertet teraszosan alakították ki.

 

A bejárathoz vezető, térkövezett járda mellett is virágok mosolyognak, a kerítést örökzöldek takarják.

 

Talán magának a kertnek a látványa a legpihentetőbb. A sziklakert mögötti szerszámtároló belesimul az összképbe.

 

A tujákkal övezett kerti sütögető pihenésre, beszélgetésre csábít.

 

A kertben természetesen nem minden zöld: itt is, ott is vidám színű virágok mosolyognak.




hirdetés

EZT IS Ajánljuk
csináld magad
Játszóház a gyerekeknek
Minden család életében eljön az a kor, amikor a gyerekek saját térre kezdenek vágyni, ahol a kíváncsi, ellenőrző felnőtt tekinteteket kizárva tudnak játszani egyedül, illetve testvéreikkel, barátaikkal. A szülők költséghatékonyan segíthetnek ebben. Mutatunk egy szép példát.


csináld magad
DIY kutyafekhelyek a téli időszakra
Jön a hűvösebb időszak, amikor nemcsak mi, emberek szeretünk a meleg lakásba bekuckózni, hanem házi kedvenceink is. Ne feledkezz meg róluk és lepd meg őket egy saját készítésű kutyafekhellyel. Íme néhány ötlet!


Szerszám-anyag
Top 5 fürdőtrend
Az újHÁZ Centrum szakértői idén is részt vettek Európa legnevesebb fürdőszobai trendeket és kerámiaburkolatokat bemutató kiállításán, a Cersaie-n, és cikkünkben egy csokorba gyűjtötték azt az öt meghatározó divatirányzatot, amely a következő években rohamosan terjedni fog, rávéve a lakástulajdonosokat, hogy nagyszabású átalakításokra adják a fejüket.


csináld magad
Kerti sütögető pergolával
Cikksorozatunk utolsó részében bemutatjuk tavalyi építési bajnokságunk Kert kategóriájának győztesét!






Kert-balkon

Raklapbútor





hirdetés





Fizessen elő a magazinra!

Havonta megjelenő lakásfelújítással, átalakítással, építkezéssel, kertrendezéssel valamint számos egyedi barkács- és javítási ötlettel, tanáccsal szolgáló színes magazin.





ötletmozaik.hu © 2024

minden jog fenntartva




Hírek csináld magad
Otthon-bútor Kert-balkon Szerszám-anyag Gyerkőc
Gép- és anyagújdonságok Ötletek Építési bajnokság