hirdetés



A kazán, amitől azt várjuk, hogy ne fűtsön

Gép- és anyagújdonságok

A kazán, amitől azt várjuk, hogy ne fűtsön

A megfelelő szigetelés után a fűtéskorszerűsítés az otthon energiatakarékosságának következő hatásos lépése. A jó kazánra már szabály is kötelez, de a használat módja is számít.

A fűtéskorszerűsítés fontos eleme az ingatlanok energiatakarékosabbá tétele. Az elavult, régi, alacsony hatásfokkal működő fűtési rendszerek lecserélésével, fűtéskorszerűsítéssel akár 20-30 százalékkal is csökkenthető az ingatlanok energiafelhasználása, ami egy fűtési szezonban akár 50-75 ezer forintos megtakarítást is eredményezhet az OTP Lakástakarék modellszámítása szerint. A fűtéskorszerűsítési munkáltatoknak azonban leginkább akkor érdemes nekikezdeni, ha már túl vagyunk a falak, a tetőszerkezet és a nyílászárók hőszigetelésén – itt távozik ugyanis az elpazarolt energia döntő része. A megfelelő szigetelés ezért a kazáncsere pályázatok belépési feltételei között is szerepel.
Hogy milyen kazánt választhatunk, arra ez évtől szigorúbb szabályok vonatkoznak. A 2016. januártól hatályos előírás szerint lakossági fogyasztók is csak nagyobb hatásfokú kondenzációs kazánra kaphatnak használatbavételi engedélyt. Az Európai Bizottság erről szóló rendelete 86%-os szezonális hatásfokot ír elő, amelyet csak az ilyen típusú készülékek képesek teljesíteni.

A kondenzációs kazánok esetében a jelentős hatásfok-emelkedést az adja, hogy képesek a füstben lévő rejtett hő hasznosítására is – bizonyos körülmények esetén. A működés elve, hogy az égéstermék már a gázkazán belsejében lehűljön nagyjából 45-50 °C-osra. Így a kondenzátum a készülék belsejében kicsapódik, és leadja a benne rejlő plusz hőenergiát is. Ezzel szemben a hagyományos gázkazánok 90°C-os füstgáz-hőmérsékleténél nagyon sok energia távozik feleslegesen, a kéményen át. Míg a legjobb hagyományos gázkazánok hatásfoka 90-95%, addig a kondenzációs kazánoknál ez akár 110% is lehet. Nem tévedés, a magas szám annak köszönhető, hogy a fűtőanyag energiatartamához hozzáadódik a kondenzátumból kinyerhető rejtett hőenergia is. Így, bár a készülékek jóval drágábbak az alacsonyabb hatásfokú, hagyományos kazánoknál, viszonylag hamar megtérülő befektetésről van szó. Legalábbis akkor, ha tényleg ki tudjuk használni ezt a hatásfokot.
Ehhez olyan körülményeket kell teremteni, amelyek között a kazán kis teljesítménnyel, alacsony hőmérséklet mellett üzemel a fűtési időszak minél nagyobb hányadában. E nélkül ugyanis az új kazán nem fog kondenzációsként működni és nem hozza majd a várt megtakarítást. Ami fontos, az egyrészt az automatikus, időjárásfüggő szabályozás – tehát felejtsük el a szobai termosztátot. Érdemes lehetőség szerint minél nagyobb hőleadó felületeket alkalmazni, pl. padlófűtést, falfűtést és nagyon fontos beépítéskor a megfelelő beszabályozás is – hangsúlyozzák az újHÁZ Centrum szakértői.

Maga a kazáncsere általában nem igényel sok munkaórát, de időt kell szánni a viszonylag hosszadalmas engedélyeztetési eljárásra. Az otthoni gázrendszerek átalakítása ugyanis gázterv köteles tevékenység, a munkálatok csak a szolgáltató jóváhagyása után indulhatnak meg. Ha a dokumentáció hiánytalan és a tervezett kialakítás minden előírásnak megfelel, a terv elfogadására 15 napos határideje van a gázműveknek, amely egyéb esetben hiánypótlást, vagy a terv átdolgozását kérheti.
Nem mindig a csere az egyetlen megoldás, sok esetben a karbantartás hiánya vagy a nem megfelelő működtetés okoz gondokat. Például egy kazán megfelelő beszabályozásával – ami gyorsan és egyszerűen elvégezhető – a tapasztalatok szerint akár 10%-os költségcsökkenés is elérhető, miközben a lakók komfortérzete is javul. Csökkenthetjük a felesleges fűtést termosztatikus radiátorszelepek beépítésével is. Ezek a kis szerkezetek azt teszik lehetővé, hogy az előre beállított hőfok elérésénél az egyes helyiségek fűtőtesteit kapcsolják ki – vagyis csak ott fűtünk, ahol tényleg nincs elég meleg – mondják az újHÁZ Centrum szakértői.
Nagyon fontos a kazánrendszer éves karbantartása is. Egy ilyen vizsgálat nem csak a kazán hatékonyságát és megbízhatóságát javítja, hanem az épületben tartózkodók biztonságát is, mert megelőzheti, hogy a lakótérbe szén-dioxid vagy halált is okozó szén-monoxid áramoljon a fűtőberendezésből.




hirdetés

EZT IS Ajánljuk
Szerszám-anyag
Méretben világrekorder: kazán a konyhaszekrényben
Sok családot érint a probléma, hogy a kis alapterületű lakásban vagy házban nem tudnak elhelyezni megfelelő kazánt, mert túl nagy helyet foglal el. Ez a modern kondenzációs kazánok terjedését is gátolja, de most megjelent a magyar piacon egy holland cég fejlesztése, amely akár egy konyhaszekrényben is elfér.


Szerszám-anyag
Fűtsünk gazdaságosan! A fűtési rendszerekről
Ismét nyakunkon a fűtési időszak, de melyik fűtésfajtával járunk a legjobban? Széles a kínálat a különböző fűtési rendszerekből, de melyik a legmegfelelőbb, a  leggazdaságosabb? Cikkünkben áttekintést adunk a lehetőségekről és a kiválasztás legfontosabb szempontjairól.


Gép- és anyagújdonságok
Most érdemes kazánt választani!
A nyár a kánikula ideje, azonban aki előrelátó, most készül fel a következő télre. Például lecserélve régi kazánját.


Gép- és anyagújdonságok
Nagy Kazánválasztó Nap
2017. szeptember 23-án a Nagy Kazánválasztó Nap keretében több, mint 100 akciós gázkészülék közül választhatnak az érdeklődők és közvetlenül a kazángyártók képviselőitől kérhetnek szakmai segítséget a döntésben.




Gép- és anyagújdonságok

Legyen biztonságos a fűtőrendszer!







hirdetés





Fizessen elő a magazinra!

Havonta megjelenő lakásfelújítással, átalakítással, építkezéssel, kertrendezéssel valamint számos egyedi barkács- és javítási ötlettel, tanáccsal szolgáló színes magazin.





ötletmozaik.hu © 2024

minden jog fenntartva




Hírek csináld magad
Otthon-bútor Kert-balkon Szerszám-anyag Gyerkőc
Gép- és anyagújdonságok Ötletek Építési bajnokság